filmfesztivál

Meddig tart a rendszerváltás? – Történelmi filmek fesztiválja a Vajdaságban

Különleges filmes esemény kezdődött Zentán. Szeptember 6. és 9. között első alkalommal rendezik meg a vajdasági Mementó dokumentum- és ismeretterjesztő filmfesztivált. A seregszemléről a fesztivál főszervezőjével, Farkas György rendezővel beszélgettünk.

Magyar diplomafilm jutott az Oscar és a BAFTA közelébe

Engelmann Péter kisfilmje júliusban az Oscar-kvalifikációs Indy Shorts International Film Fesztiválon versenyzett, novemberben pedig a BAFTA-kvalifikációs Aesthetica Short Film Festivalon drukkolhatunk neki. A Triangle című film legközelebb szeptember 4-én Budapesten, a Busho Filmfesztivál Magyar panoráma elnevezésű programjában lesz látható a Puskin moziban.

Egyre jobban várjuk a CineFestet – Nagyjátékfilmek a programból

Szeptember 10. és 18. között Miskolc lesz a filmfőváros, ahol a magyar közönség a nemzetközivel egy időben láthatja majd a világ legújabb és legszínvonalasabb filmjeit. A versenyprogram mellett a Kitekintő elnevezésű szekció is ad okot a várakozásra.

Szeptemberben klasszikus filmmaraton

A Nemzeti Filmintézet idén szeptember 21. és 26. között már negyedik alkalommal rendezi meg Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját, a Budapesti Klasszikus Film Maratont.

Holnap nyit a Bujtor István Filmfesztivál

Veteránautós felvonulással, akciófilmes kaszkadőr show-val, vörös szőnyeges közönségtalálkozóval és A Pogány Madonna vetítésével indul csütörtökön a XII. Bujtor István Filmfesztivál Balatonszemesen.

Magyar vizsgafilm a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon

Farkas Marcellt meghívták a Szeurum című vizsgafilmjével a tíz ígéretes, ifjú rendezőt bemutató Future Frames válogatásba, amit az 55. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutat be a European Film Promotion.

Európai filmfesztivál indul szombaton a Margitszigeten

Nagyszabású, európai filmfesztivál indul szombaton a Margitszigeten, augusztus 22-ig európai, izraeli és távol-keleti filmalkotásokat tekinthetnek meg az érdeklődők a fővárosi, alkalmi kertmoziban.

Nyár, napsütés, mozi – Irány a Szánsájn!

Július közepe óta tart a Cirko-Gejzír mozi szuper fesztiválja, a Szánsájn. Augusztus 25-ig több mint hetven filmmel és frissítő italokkal várják a mozi szerelmeseit. A programból válogattuk ki néhány kedvencünket, melyekre mi biztosan jegyet váltunk.

Kezdődik a Szánsájn fesztivál a Cirkóban

Díjnyertes filmekből rendez fesztivált a Cirko-Gejzír mozi július 22. és augusztus 25. között.

Magyarok Cannes-ban

Szombaton véget ér a 74. cannes-i fesztivál, ahol három magyar filmért is izgulhatunk idén. Összeszedtük a fesztivál történetének hazai eredményeit.

Kilenc magyar filmet vetítenek a 20. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon

Kilenc magyar filmet vetítenek a kolozsvári 20. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), amelynek versenyprogramjában szerepel Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotása, további nyolc film pedig a fesztivál magyar napján lesz látható.

A Hive és a Quo vadis, Aida? is szerepel a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon

Hagyományaihoz híven a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idén is igyekszik bemutatni a magyar közönségnek a világ filmművészetének legfrissebb, legkülönlegesebb és legszínvonalasabb alkotásait.

Megkezdődött a 74. cannes-i filmfesztivál

Leos Carax Annette filmjének díszbemutatójával, az Oscar-díjas Marion Cotillard-ral és Adam Driverrel a főszerepben startolt a filmes seregszemle.