Földes László Hobo

Hol voltál, amikor bemutatták a Vissza a jövőbe című filmet?

A negyvenéves sci-fi-filmvígjáték idővel nemcsak az év legtöbb bevételt termelő alkotása lett, de tarolt a különböző tengerentúli díjkiosztókon, és idővel igazi klasszikus mozivá érett.

Hip-hop is lehet Hobo

Idén 80 éves Földes László, a magyar zenei élet egyik meghatározóbb alkotója. A jubileum alkalmából HOBO 80 címmel zenei felhívást indít a közmédia: a jelentkezők saját zenei stílusukban dolgozhatják fel a legendás művész dalait.

Utálom a földtechnikát, Frenák mégis folyamatosan a földre küld!

Cserháti Gergelyt az egyetemről rögtön a Magyar Nemzeti Baletthez szerződtették, de rájött: sem a klasszikus stílus, sem a társulati forma nem a sajátja.

Idén is lesz fesztivál Eszenyi Enikő szülővárosában

Augusztus 1. és 10. között rendezik meg a csengeri CSAK! fesztivált és workshopot. Az ingyenesen látogatható programsorozat középpontjában az idén a filmművészet áll.

Könyv, emlék, élő szó: élménybeszámoló a 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétről

Van valami megmagyarázhatatlan, mégis ismerős érzés abban, amikor könyvek között sétálunk egy történelmi palota udvarán, ahol a szavak nemcsak papíron élnek, hanem hangokban, tekintetekben, váratlan találkozásokban is. A 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét nem csupán egy eseménysorozat volt, hanem egyfajta közös emlékezés, és újragondolása annak, hogy kik vagyunk, mit olvasunk, mit hallgatunk meg egymásból.

Póka Egonra emlékeznek zenésztársai Kapolcson

Hazánk legnagyobb összművészeti nyári fesztiválja, a Művészetek Völgye zenei programjainak sorában különleges helyet foglalnak el a Póka Egon Művészeti Akadémia (PEMA) rendezvényei, melyek között workshopokat, beszélgetéseket, mester és tanítványa koncertet és családi beatboxszínházat is találhatnak az érdeklődők július 18. és 27. között.

A könyvek fővárosává változik Kolozsvár

A 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétnek június 26-a és 29-e között a Bánffy-palota udvara ad otthont . A Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) és a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) idén is színes programmal csatlakozik az irodalmi ünnephez: izgalmas beszélgetésekkel és kiállítással gazdagítja a kínálatot.

Hobo, Rácmolnár Lili és Juhász Anna kelti életre József Attilát

A 120 éve született József Attila emlékét kerekasztal-beszélgetés idézi meg a Múzeumok Majálisán. A rendezvényről a házigazdát, Juhász Annát faggattuk.

Hobo is népszavazást indít

Több mint harminc magyarországi és határon túli helyszínt érint a Hobo 80 elnevezésű turné, melynek során a magyar blues ikonikus alakja életének kilencedik évtizedébe lépve december végéig szállítja házhoz legendás vagy épp most legendássá váló dalait.

Az Elefánt és a Quimby is fellép az idei Művészetek Völgyében

Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas tíz napon át a magyar kulturális élet közepévé változik, ahol mindenki megtalálhatja a neki valót a programok között.

Hobo nyolcvanévesen is megállíthatatlan

A ma nyolcvanéves Hobo a blues hazai népszerűsítésében és színházi vonalon is roppant aktív maradt.

Február 13-án történt

1917-ben ezen a napon tartóztatták le kémkedés vádjával Párizsban Mata Harit, majd – bár nem voltak egyértelmű bizonyítékok arra, hogy a németeknek kémkedett – halálra ítélték és 1917. október 5-én kivégezték. A holland táncosnő személye alaposan megmozgatta a filmkészítők fantáziáját: 1920-ban Asta Nielsen, 1931-ben Greta Garbo, 1964-ben Jeanne Moreau, 1972-ben Gábor Zsazsa, 1985-ben pedig Sylvia Kristel főszereplésével forgattak filmet róla.

Szikora János megosztja libikókázó vándorállatként gyűjtött kincseit

Szikora János pályája alatt a magyar színjátszás közel minden szegletét bejárta. Nemsokára a székesfehérvári Vörösmarty Színházban befejeződik számára egy újabb életszakasz. Az igazgatóként ott töltött több mint 12 éves korszakot történetekkel zárja le a teátrum nagyszínpadán. Az öt alkalommal megrendezett beszélgető-show mindegyikén a szakma kiemelkedő alakjai, barátai, pályatársai lesznek beszélgetőpartnerei, az esemény moderátora Seres Gerda újságíró.

Hobo szomorú, mert a világ nem lett jobb, de azért örülni is tud

Jövő év februárjában ünnepli 80. születésnapját a magyar blues meghatározó figurája. Hobo a jubileumi évad eseménysorozatának keretében többek között bábszínházi bemutatóra készül, filmet forgat, újabb aréna-koncertet ad, és egy vadonatúj DVD-vel, illetve dupla CD-vel örvendezteti meg rajongóit.

Soltész Rezső Lennont és Schubertet énekel

A decemberi világpremieren először lép fel együtt a négy tenor: Dolhai Attila, Klein Otokár, Molnár Levente és Vadász Dániel. Ezt követően Soltész Rezső is kétórás koncertet ad a Nagytemplomban. A Kölcsey központban fellép Hobo, Rúzsa Magdi, Zorán és Charlie is.

Gubik Petra az év női előadója, a Magna Cum Laude az év együttese

Átadták a közmédia zenei elismeréseit, a Petőfi Zenei Díjakat: a Magna Cum Laude és Gubik Petra mellett díjat kapott Ákos, László Evelin és Freddie is.