forgatás
Bergendy Péter horrort készít!
Hamarosan, november végén kezdi el forgatni Bergendy Péter Post Mortem című horrorfilmjét, amely közvetlenül az első világháború befejezése után játszódik egy kísértetek által megszállt magyar faluban. Ahogy a rendező megfogalmazta: olyan nagyszabású, széles közönséghez szóló produkciót akar készíteni, amely a nemzetközi piacon is megállja majd a helyét.
Milyen lesz Deák Kristóf új filmje?
Az abszurd és a drámai hangvétel között egyensúlyoz Deák Kristóf Foglyok című tévéfilmje, amely a Rákosi-rendszer legsötétebb napjaiban játszódik. Deák Kristóf eddig rövidfilmeket és sorozatokat készített, a Foglyokat egy köztes állomásnak tekinti. „Még az első nagyjátékfilmem előtt szerettem volna letenni az asztalra egy kisebb lélegzetű, 75–80 perces tévéjátékot” – mondta.
Befejeződött az Éden forgatása
Befejeződött májusban Kocsis Ágnes legújabb, Éden című filmjének forgatása, most elkezdődnek az utómunkák. A filmet várhatóan jövő ősszel láthatja majd a közönség. „Profi stábbal dolgoztam és a hangulat is nagyon jó volt” – mondta a forgatásról a Friss levegő és a Pál Adrienn című filmeket is jegyző Kocsis Ágnes.
Világhírű rendezővel dolgozik László Zsolt
Filmet forgat Budapesten és vidéki helyszíneken egy héten át Krzysztof Zanussi világhírű lengyel filmrendező. Az Éter című mozi lengyel-litván-ukrán-magyar koprodukcióban készül a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával. A jövő ősszel bemutatni tervezett alkotás fontos magyar szereplője László Zsolt.