fotográfia
Beszédes arcok – Kleb Attila fotói
Kleb Attila fotói a Closer kiállításon olyan közel visznek minket a sztárokhoz, amilyen közel még sosem mehettünk.
Képtartozás – Alföldy Flóra fotói
Alföldy Flóra neve a laikusoknak nem sokat jelent, pedig korai halála miatt rövid ideig tartó munkássága a magyar fotográfiatörténet izgalmas része. A Néprajzi Múzeum által elérhetővé tett képein keresztül most bepillanthatunk a Délvidék fotográfusának életébe és a száz évvel ezelőtti hétköznapokba.
Ágyba bújni Monroe-val, együtt cigarettázni Chanellel
A Mai Manó Ház legújabb, ingyenesen látogatható kiállításán, a Douglas Kirkland: Coco Chanel & Marilyn Monroe-n jártunk.
Személyesen – Czigány Ákos fotóművész
Sorozatunkban alkotókat kérünk arra, hogy műveikről beszéljenek. Ezúttal Czigány Ákos Balogh Rudolf-díjas fotográfus mesél néhány alkotásáról.
„A tiszta fotográfia a jelenlétről szól” – Interjú Benkő Imrével
Mindazt, ami egy magyar fotós bakancslistáján szerepelhet, Benkő Imre már kipipálta. Elnyerte a World Press Photo két aranyát, a Prima Primissima díjat, érdemes és kiváló művész elismerésben részesült, és eddig az összes Sziget fesztivált végigfotózta. Legfontosabb sorozatairól, az utcai fotózás változásáról, a Szigetről, az idő múlásáról beszélgettünk.
Rédei Ferencé a Fotóriporteri Életműdíj
A Capa Központ által alapított Fotóriporteri Életműdíjat 2020-ban Rédei Ferenc képszerkesztő, fotográfus kapta.
Pénteki kultúrrandi Komróczki Dia zenekari fotóssal, operatőrrel
Sorozatunkban olyan fiatal magyar alkotókat mutatunk be, akik valami igazán különlegeset hoztak létre a saját területükön.
Egy háborús fotós készítette el a fotótörténet első romantikus képeit
A 166 éve készült romantikus sorozaton egy viktoriánus-kori szerelmes pár látható.
„Kerekes a lassú, precíz és átgondolt alkotás híve volt”
Kerekes Gábor hagyatékának gondozójával, Barta Zsolt Péterrel beszélgettünk az életműről és a Fotó-fétisek címmel az Artphoto Galériában látható kiállításról.
„Ez az Eifert kitalált megint valami marhaságot, de ettől izgalmasabb lett a kép”
Eifert Jánossal a tökéletes exponálási pillanatól, a művészeti megújulás szerepéről és a fotózás demokratizálódásáról beszélgettünk.
Thomaz Farkas képei először Budapesten
A fény ritmusa címmel a Capa Központban holnap nyíló tárlat válogatást nyújt a művész negyvenes és ötvenes évek végén készült fotográfiáiból, valamint legfontosabb dokumentumfilmjeiből.
Izgalmas és ingyenes kiállítások a Budapest FotóFesztiválon
A fesztivál idén 53 kiállítással, emellett szakmai és közönségprogramokkal vár, amelyek a múzeumi események kivételével ingyenesen látogathatók.
Fotográfiai ösztöndíjasok munkái a Capa Központban
A Pécsi József fotóművészei ösztöndíj tavalyi díjazottjainak munkáiból látható mától kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
3 ikonikus fénykép, amit megidéz a Ruben Brandt, a gyűjtő című film
Milorad Krstić a számtalan képzőművészeti utalás mellett néhány fotóművészeti alkotást is elrejtett filmjében.
Egy álom anatómiája
A Mai Manó Ház 2020. évi első kiállítása a német származású képzőművész, Katharina Roters brutalista építészeti fotográfiáit mutatja be január 29-től.
Rendszerváltás, eufória, kérdőjel
A szocializmus naplementéje vajszínű árnyalatban a Capa Központ kiállításán.