Gáspár Kata

A színész, akit a tenyerén hordoz a szakma – Gáspár Sándor 70

Április 9-én ünnepli hetvenedik születésnapját Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész. A székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatát erősítő sokoldalú művész a színpadon kívül több mint nyolcvan játék- és tévéfilmben játszott.

Október 27-én történt

„Aki semmihez sem ért és nagyon rosszul tanul, az előbb-utóbb színész lesz” – állapította meg viccesen a ma hetvennyolcadik születésnapját ünneplő Jászai Mari-díjas színművész, Szacsvay László. A nemzet színésze címmel kitüntetett művész a Katona József Színház alapító tagja, de olyan emlékezetes filmekben is láthattuk, mint a Nyom nélkül, az S.O.S. szerelem!, a Rosszfiúk, a Blokád, a Mancs és a Valami madarak.

Október 27-én történt

1759-ben ezen a napon született Kazinczy Ferenc író, költő, akadémikus, a nyelvújítás vezéralakja, aki nyelvújítói és irodalomszervezői tevékenységével a reformkor előtti évtizedekben a nemzeti felemelkedés és önállósulás ügyét szolgálta.

Erdély legvágyottabb nője – Gáspár Kata a színészet tündérkertjeiről

Ha az ember Gáspár Katával beszélget, úgy érzi, hogy másoknál egy körrel beljebb van nála. Mert nemcsak magáról beszél, hanem a beszélgetőtársa is érdekli, és mindig van számára egy-egy kedves gesztusa. Behúzza a másikat a kisugárzásával, amely a színpadon, filmen és még a szinkronszerepeiben is jól érezhető. A végzet asszonyának szerepében legutóbb Báthory Gábort hódította meg.