Grandpierre Attila

Július 4-én történt

Július 4-én ünnepli hetvenkilencedik születésnapját Trokán Péter Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, akit többek között a Nemzeti Színház, a József Attila Színház, a szombathelyi Weöres Sándor Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház darabjaiban, valamint számos filmben és televíziós sorozatban láthatott a közönség. Gyermekei – Anna és Nóra – szintén a színészpályát választották.

Nehogy azt higgyétek, hogy itt szórakozni fogtok! – VHK50

Idén fennállása ötvenedik évfordulóját ünnepli a punk, a sámánlét és a „mágikus” népzene között mozgó, csillagász-táltos Grandpierre Atilla vezette Vágtázó Halottkémek

Ötvenévesen zúz a VHK a Budapest Parkban

Fél évszázaddal a megalakulása után ad jubileumi koncertet a mágikus népzenének vagy sámánpunknak is nevezett műfajt kitaláló ikonikus zenekar, a Vágtázó Halottkémek (VHK) május 9-én a Budapest Parkban.

Nem hitték el, hogy amit játszunk, az zene

Minden területen az élet foglalkoztatja. Kutató és zenész, akinek néha megnyílnak az egek. Grandpierre Attilával, a Vágtázó Halottkémek és a Vágtázó Csodaszarvas zenekar frontemberével beszélgettünk.

A lélek titokzatos csatatere – A Halál móresre tanítása című VHK-lemez jubileumára

1988-ban jelent meg a Vágtázó Halottkémek bemutatkozó albuma, amely nemcsak a Halált, de a pártállami kultúrpolitikát is móresre tanította. Hiszen addig, amikor csak lehetett, megakadályozták a zenekar fellépéseit.