Greta Gerwig

Augusztus 4-én történt

Ma van Raoul Wallenberg születésnapja, amely 2001 óta a humánum napja Magyarországon. Ilyenkor azokra emlékezünk, akik a vészkorszak idején önzetlenül, az életüket kockáztatva mentették embertársaikat.

Szexmunkásról szóló vígjáték nyerte az Arany Pálmát

Spanyol nyelvű musical, bizarr testhorror, elnyomott indiai nőkről szóló dráma és egy Iránból megszökött rendező is kapott elismerést Cannes-ban.

A Barbie rendezője lesz a jövő évi cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke

Greta Gerwiget, a Barbie című film rendezőjét, az amerikai filmművészet egyik vezető alakját kérte fel a májusi cannes-i filmfesztivál a nemzetközi zsűri elnökének.

Betiltották a Barbie-t Kuvaitban és Libanonban

Kuvaitban és Libanonban betiltották Greta Gerwig Barbie-filmjét – a KUNA kuvaiti hírügynökség csütörtöki jelentése a közerkölcsök védelmével indokolta a döntést, a libanoni kulturális tárca pedig azt vetette a film szemére, hogy a homoszexualitást népszerűsíti.

Egymilliárd dolláros jegybevételnél jár a Barbie

Greta Gerwig Barbie-filmje csupán 17 nappal bemutatása után elérte az egymilliárd dolláros (355 milliárd forint) jegyárbevételt.

Greta Gerwig bevételi rekordot döntött a Barbie-val a nők rendezte filmek között

Greta Gerwig Barbie című filmje nyitóhétvégéjén bevételi rekordot döntött Észak-Amerikában a nők által rendezett filmek között.