Hagyományok Háza
Fölszállott a páva - Megvannak az első középdöntő továbbjutói
Lezajlott a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató gyermekkiadásának első középdöntője, de hátra van még 12 produkció - ők most pénteken, december 11-én állnak színpadra a döntőbe jutásért.
Az élő népművészet otthonában - interjú Kelemen Lászlóval
A Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó 1951 óta az élő népművészet otthona. Kelemen László főigazgatóval feladataikról, céljaikról, programjaikról beszélgettünk, valamint arról, hogyan újulhat meg az épület a közel 5,5 milliárd forintos kormányzati támogatásból a következő másfél év alatt.
Nyílt Hét a Hagyományok Házában
Szeptember 15. és 20. között Nyílt hetet tart a Hagyományok Háza, amelynek keretében számos program közül válogathatnak az érdeklődők: táncvásár, koncertek, vagy például a pedagógusok számára meghirdetett nyílt nap. Az intézmény ezen a héten minden nap más és más tevékenységét helyezi a középpontba.
Felújítják a Budai Vigadót
Augusztus 4-én egy sajtóbejárás keretében jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója a Budai Vigadó felújítását. A teljes rekonstrukcióra 5,5 milliárd forintot különített el a kormány.
Mindenütt Nő a Hagyományok Házában
Március 6-án 19 órától a Mindenütt Nő rendezvénysorozathoz csatlakozva egy különleges koncertre számíthat a közönség. Akár egy népmese címe is lehetne, a Hagyományok Háza nőnapi koncertjének címe – A Góbé és a lányok - , amelyben a furfangos észjárású székely hosszú vándorútja során különböző nőkkel találkozva kalandokba keveredik és túljár az eszükön.