Hajógyári sziget
Zenebonával és vigalommal indul a Generali Gyerek Sziget
Kezdődik a vakáció: irány a Hajógyári-sziget, ahol három napon át – június 21. és 23. között – vásári forgatag, zenészek, bohócok, artisták, mesteremberek és cserkészek várják a családokat. A Generali Gyerek Sziget ingyenes programjai minden korosztálynak izgalmakat és feltöltődést kínálnak.
1844. augusztus 10-én a Hajógyári-szigeten hangzott fel először a Himnusz
Mitől vált nemzeti himnusszá a Himnusz, és mi volt a himnusz a Himnusz előtt? Első nyilvános előadásának évfordulóján bemutatjuk a történetét, akárcsak azt, hogy mely sajátosságai tették őseink számára annyira kedveltté: mindmáig imaként énekelt, közösségünket kifejező költeménnyé.
Kezdődik a Sziget, már javában érkeznek a fesztiválozók
Az idei Sziget fesztiválra Hollandiából érkeznek a legtöbben, mögöttük a britek és az írek következnek, a külföldi és a hazai látogatók aránya mintegy fele-fele – mondta a rendezvény főszervezője a szerdai sajtóbejáráson. Idén több mint 50 programhelyszínen 62 ország művészei lépnek fel.
2023 a Sziget Fesztivál visszatérő éve lesz – ígérik a szervezők
A Sziget Fesztivál Magyarország és a térség legrangosabb zenei fesztiváljaként évente több százezer külföldi és magyar érdeklődőt vonz a fővárosba. A fesztivál idén amellett, hogy jubileumot ünnepel, a koronavírus-járvány okozta recesszióból való nagy visszatérésre is készül.
Wahorn a Bizottságról: „Úgy éreztem, hogy a művészet az egyetlen útja a szabadságnak”
Wahorn András képzőművész, zenész a Bizottság zenekarral lett a nyolcvanas évekbeli magyar underground egyik meghatározó figurája. Erről a korszakról beszélgetett Jávorszky Béla Szilárd rocktörténésszel a Magyar Zene Házában az intézmény magyar poptörténeti kiállításához kapcsolódóan.