1844. augusztus 10-én a Hajógyári-szigeten hangzott fel először a Himnusz

Ahogyan Nyáry Krisztián Általad nyert szép hazát – A Himnusz és a himnuszok kalandos története című könyvéről Nádasdy Ádámmal folytatott pódiumbeszélgetése alapján beszámoltunk róla, a Himnuszt Kölcsey Ferenc egyáltalán nem himnusznak írta. Ilyen szándéka 1822-ben Kisfaludy Sándornak, a korszak ünnepelt költőjének volt, aki Magyar nemzeti ének címmel írt, és még zenét is szereztetett hozzá, ám a kezdeményezése teljesen visszhangtalan maradt.

A Kölcseyt megelőző száz évben voltak himnusz funkcióját betöltő, erős egyházi hátterű dalaink, ám azok nem hasonlítottak igazán a nemzeti himnuszokhoz: a katolikusok a Boldogasszony anyánk, a reformátusok a Tebenned bíztunk eleitől fogva, az evangélikusok az Erős vár a mi Istenünk című vallási éneket tartották himnuszuknak. Az első Himnusz-előképek, amelyeknek már politikai közösségteremtő erejük volt, a kuruc korban születtek. A Rákóczi-nóta többször közel járt hozzá, hogy a himnuszunk legyen belőle, a szabadságharc után azonban betiltották. A 19. század második felében Liszt Ferencet kérték fel arra, hogy komponáljon királyhimnuszt, ám mivel beleszőtte a Rákóczi-induló dallamait, művét végül nem mutatták be.

Horthy a második bécsi döntés után a Rákóczi-induló hangjaira vonult be Nagyváradra, Kassára, Kolozsvárra. Egy darabig elterjedt volt Magyarországon a Gott erhalte, Joseph Haydn műve is, amelyet az osztrák birodalomnak írt. A szabadságharc leverése után azonban elterjedt, hogy ezt játszották az aradi kivégzések közben (ami nem volt igaz), és emiatt „hóhérhimnusznak” nevezték.

Kölcsey verse nem annyira himnusz, hanem inkább imádság. Miután megírta, soha többé nem foglalkozott vele, nem beszélt róla. Két levelet írt arról, hogy melyeket tartja fő műveinek, és ezekben a Himnusz nem szerepelt.

1918-ban hivatalos himnusz nélkül maradt Magyarország. Akkoriban nem volt rendelkezés arról, hogy a Kölcsey-féle legyen a himnusz, de már azt énekelték akként. A szovjet időkben azért nem cserélték le szovjet típusú másikra, mert Illyés Gyula és Kodály Zoltán – akiknek meg kellett volna írniuk – lebeszélték róla Révai József kultuszminisztert. Mivel attól fogva csak szöveg nélkül lehetett előadni, ’56-ban elképesztően erős közösségteremtő hatása volt, amikor szöveggel lehetett énekelni.

Az 1835-ben Széchenyi kezdeményezésére megalapított hajógyárban 1844. augusztus 10-én bocsátották vízre a Széchenyi nevű gőzöst.

Ezen az ünnepi alkalmon csendült fel először az Erkel Ferenc által komponált Himnusz közönség előtt – amely azóta is életünk legünnepibb pillanatainak elmaradhatatlan tartozéka. Sem nem csupán versként, sem nem csupán zeneként, hanem Kölcsey szövegének és Erkel zenéjének egységeként gondolunk rá. Adottnak, eredendően és szorosan hozzánk tartozónak érezzük. Vannak, akik túl szomorúnak, pesszimistának tartják, és azt mondják, jobb lenne, ha nem ebbe a tükörbe pillantva gondolkodnánk magunkról. Mások viszont a legihletettebb és legfelemelőbb magyar műnek tekintik.

Erkel László Kentaur idei körkérdésünkre adott válaszában így beszélt róla: „Amikor gyerek voltam, hátrányosan érintett minket, hogy az apám értelmiségi, és az sem volt előnyünkre, hogy a Himnusz zeneszerzője volt a felmenőnk. Később tudatosult bennem, hogy az egész családomnak meglehetősen sok köze van a magyar nemzeti öntudat kialakításához, és akkor már dagadt a mellkasom, hogy Erkel vagyok. A Himnusz elszavalva is gyönyörű, de énekelve egészen megdöbbentő összefogó ereje van!

Háromfajta himnusz van: az örömünnep, a búsongó és a népfrontos. A mienk lírai, romantikus mű. Azt írja le, hogy milyenek vagyunk mi, magyarok, mi a sorsunk. Biztat, hogy bár itt, Közép-Európában mindig van valami probléma, akkor is menni kell előre. Erkel korának egyik legjobb zeneszerzője volt, de nem emiatt nyerte meg a Himnusz zenei pályázatát, hanem mert annyira beleírta a muzsikába az elképesztő odaadását ezért a földért, amelyen élünk.”

Medveczky Ádám azt hangsúlyozta a nekünk adott nyilatkozatában, hogy a magyar himnusz egyedülálló a himnuszok irodalmában, mert imádság, szemben a többivel, amelyekben a nemzetek általában magukat dicsőítik. Kölcsey műve azokkal ellentétben bűnbánó, vezeklő és áldásért könyörgő költemény. Nem csoda, hogy annak idején lenyűgözte a bírálóbizottságot, amelynek Vörösmarty is tagja volt. Erkel zenéjével és Dohnányi által finomított hangszerelésével a világ legszebb himnusza: alázatos térdre ereszkedés, összekulcsolt kézzel elmondott, Istenhez szálló ima lett belőle.

A nyitóképen A hajógyár Ó-Budán (Alt Rudolf rajza, Sandmann litográfiája, 1850 körül, részlet).