Halmos Béla
Egész élete a hegedű volt – Halmos Béla emlékezete
Halmos Béla Széchenyi-díjas előadóművész, népzenekutató, a magyarországi táncházmozgalom egyik elindítója és első prímása 1946. június 4-én született Szombathelyen.
Halmos Béla-emlékkoncert
Összemuzsikálni a nemzetet címmel szervez emlékkoncertet Halmos Béla, a sokszorosan kitüntetett prímás és népzenekutató tiszteletére a Hagyományok Háza szeptember 19-én.
Az idei Halmos Béla-vándordíjas prímás ad koncertet a Hagyományok Házában
A vándorhegedű és az elismeréssel járó pénzjutalom mellett a Hagyományok Háza fellépési lehetőséget is biztosít az új díjazottnak, október 27-én Csonka Ferenc prímás, valamint zenésztársai és tanítványai adnak koncertet a Hagyományok Házában.
Ezt üzenik a táncházak alapítói
A táncházmozgalom meglapítóinak gondolatait tolmácsoljuk a táncház napján: Halmos Béla, a nevét a halála óta a népzenét támogató programnak is kölcsönző népzenész, népzenekutató mellett Sebő Ferenc és Martin György korábbi gondolataival emlékezünk meg az első táncház megnyitásának 46. évfordulójára. Kakukktojásként pedig Sebestyén Mártát is „megszólaltattuk”.