Határtalan Napok
Egy kis Székelyudvarhely Miskolcon
A Miskolci Nemzeti Színház a Határtalan Napok elnevezésű rendezvénysorozatának keretében már évek óta lát vendégül évente egy-egy határon túli várost, melynek kultúráját nem csupán színházművészete, de irodalma és képzőművészete által is megismerhetik a miskolciak. Az idei vendég Székelyudvarhely.
Komáromot látja vendégül a Miskolci Nemzeti Színház
Novemberben ismét egy határon túli város művészetét hozza el a közönségnek a Miskolci Nemzeti Színház. A Határtalan Napok vendége ezúttal Komárom lesz, akik színházi előadások mellett kiállítással és irodalmi beszélgetéssel is készülnek a miskolci nézőknek november 2–4. között.
Ismét Határtalan napok a Miskolci Nemzeti Színházban
A miskolci teátrum május 12. és 14. között végre megrendezheti a járványhelyzet miatt már kétszer elhalasztott Határtalan napok rendezvénysorozatot. Az esemény határon túli vendége idén Kassa lesz. Az érdeklődők megismerhetik a város művészetét, kulturális életét izgalmas színházi előadások, kiállítás és kerekasztal-beszélgetés során.
Novemberben Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban
Rendhagyó módon ősszel rendezi meg idén a miskolci teátrum a Határtalan Napok rendezvénysorozatot. A pandémia miatt 2021-ben februárról novemberre halasztott esemény határon túli vendége idén Kassa lesz. A város művészetét, kulturális életét november 11–13. között ismerhetik meg az érdeklődők izgalmas színházi előadások, kiállítás és kerekasztal-beszélgetés során.
Ma kezdődnek a Határtalan napok Miskolcon
A február 13. és 15. között zajló rendezvénysorozat vendége Beregszász.
Beregszász a miskolci Határtalan Napok vendége
Ismét a határon túli kultúráé a főszerep február 13. és 15. között a Miskolci Nemzeti Színházban.