hírek

Átadták az Artmagazin-díjat

Háromezer négyzetméter kiállítótér átnézése és egy jó hangulatú, közönség előtt zajló megbeszélés után az Artmagazin átadta a legszebb standnak járó elismerést az Art Market Budapest nyitónapján. Idén a VIOLUK Contemporary standja nyerte el a díjat, mert egy kifejezetten kereskedelemre fókuszáló környezetben is sikerült otthonos, lakásgaléria hangulatot teremteniük.

A legrégebbi folyóiratot ünnepeljük

A világ egyik legrégebb óta működő folyóiratát ünnepelték a történelem műhelyében október 14-én. A Századok – a Magyar Történelmi Társulat folyóirata már 150 éve jelenik meg, alapítása 1867-re tehető. Ebből a nemzeti öntudattal Európa szerte büszkén fellépő évszázadból örököltük meg a lapot, amely kezdetektől beleszól a közgondolkodás kérdéseibe és vállalkozott a hazai történeti társaság szervezésére is.

Közelebb hozták a tárlatok Győrt

Megfesthettük Rippl-Rónai maszkos csendéletét, pirulhattunk Sós Ágnes Szerelempatak című filmjén, felfedezhettük a Radnai- és a Patkó-gyűjteményt, az Ambroozia-bemutatón pedig közelebb kerülhettünk Győrhöz, mint valaha. Mindezen programok részesei lehettek azok, akik ellátogattak a Mozaik Múzeumtúra győri állomására október 14-én.

Koncertsorozat emlékül

Négy európai fővárosban lép fel a Pannon Filharmonikusok október második felében. A pécsi együttes emellett a határon túli területeken is képviseli a magyar kultúrát. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának jegyében október 18. és 27. között a Délvidéken öt ünnepi koncertet adnak az embertelen diktatúrával szembeszálló hősök emlékére.

Kinyílik a világ a festmények által

„Én képe­ket aka­rok látni a fala­kon, hogy újra kinyis­sák elém a vilá­got…” – írta Babits „Örök­kék ég a felhők mögött” című ver­sé­ben. Ezért indult el a Magyar Fes­té­szet Napja civil kez­de­mé­nye­zés­ is: hogy ismét kinyissák mindannyiunk felé a világot. Egész pontosan a képek és a szívek világát. Így lett október 18-a 2002 óta a fény, a szí­nek, a for­mák, a rit­mu­sok és az élő fes­té­szet ünnepe.

Hétköznapi csodák a népzenében

Ha megszólal a zene, muszáj táncolni – vallja Hoksz Attila, aki tavaly elnyerte a „Fölszállott a páva” népzenei és néptánc tehetségkutató versenyének közönségdíját. A következő évadban őt is, és az új versenyzőket is láthatjuk, akik ismét gyerekek lesznek. A műsort október 21-től nézheti a közönség a Duna közszolgálati csatornán.

Gyerekek a kultúra ölelésében

A kultúrával való ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni, de az se mindegy, milyen darabra, programra visszük el a gyermeket 3, 6, vagy 12 évesen. Összeállításunkban minden korosztály talál számára izgalmas színházi előadást és foglalkozást az idei évadban Budapesten és vidéken egyaránt. A képzeletnek a színpadon semmi sem szab határt – és mindenkit kortól függetlenül magával ragadhat.

Versenyeken az Aranyélet

Sűrű a november az HBO sikersorozata körül: november 6-án elstartol a második évad, közben pedig két nemzetközi fesztiválon is bemutatkozik a mozis filmélménnyel kecsegtető hazai fejlesztésű Aranyélet. „Ami nem öl meg, összeköt” – hangzik a második évad mottója, a sorozat pedig továbbra sem ígér kevesebbet, mint hogy feltárja szereplői legféltettebb titkait és visszavezet a múltba.

Tóth Istvántól búcsúzunk

Kilencvenhárom éves korában elhunyt Tóth István Érdemes Művész és Balázs Béla-díjas fotográfus, a Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító és egyben legidősebb tagja. Tóth István a klasszikus fotográfia egyik utolsó mestere volt, rendkívüli szakmai tudás és kompozíciós érzék teszi összetéveszthetetlenné képeit.

Összművészeti áradás

A Müpa 2016/17-es évadának Bábel-est sorozatában első alkalommal október 29-én, az Áradáson találkoznak a különböző műfajok. Ezúttal a Rohmann Dittával kiegészült Trio Squelini, az Akkezdet Phiaiból ismert Závada Péter és Süveg Márk és az Amoeba, illetve Rózsavölgyi Zsuzsa készül a bábeli „zűrzavart” összművészeti előadássá varázsolni.

Oscar-díj Szolnokon

A harmincöt éve Oscar-díjat nyert, idén hetvenéves Rófusz Ferenccel is találkozhattak a XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál résztvevői a Tisza moziban, ahol a verseny- és információs filmek vetítése mellett különleges kísérőprogramokkal folytatódott a mustra. Rófusz Ferenc mesélt a Pannónia Filmstúdiónál töltött éveiről, A légy készítéséről, a későbbi pályájáról, németországi és kanadai éveiről is.

Magyar mozgásművészet Berlinben

A Bakelit Multi Art Center harmadik alkalommal mutatja be az évente megrendezett berlini Magyar Kortárs Táncfesztivált december 5. és 11. között. A rendezvény a berlini közönségnek és a nemzetközi szakmának mutatja be a független magyar kortárs tánc színterét, valamint erősíti a kulturális szálakat Budapest és Berlin között.

Középpontban a technológia

Városi játékokkal, kiállítással, filmvetítéssel, előadásokkal és gyerekprogrammal várja a 21. század technológiai újdonságai iránt érdeklődő közönséget október 21. és 27. között a Reality Research Festival Budapesten. A rendezvény fókuszában az új technológia áll, melyet művészeti, fejlesztői és kutatói szempontokból mutatnak be.

Lesz fellegvára a táncművészetnek

Elindul a Millenáris Teátrum felújítása és átépítése 2017. január 2-án – jelentette be dr. Kriza Zsigmond, a Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója október 18-án a hamarosan megújuló helyszínen tartott sajtótájékoztatón, ahol kiemelte: a beruházás során kialakítják a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyét, „mely a magyar táncművészet fellegvára lesz”.