hírek
Lazíts kicsit - Rackák menni Kapolcs
Július 24. és augusztus 2. között, immár 25. alkalommal várja látogatóit a Művészetek Völgye. Ferenczi György és a Rackajam az utóbbi években nem hiányozhat a fesztiválról: versimpróznak, muzsikálnak, esténként pedig nem csak pálinkázni járnak a táncházba. Ferenczi György azt is elmesélte, szerinte miért különleges a kapolcsi levegő.
A szellem harcosa
Augusztusban ismét Székesfehérvári Királyi Napok: a tíznapos eseménysorozat előkészületeiről Brájer Éva alpolgármester és dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója beszélt a Fehérvár Televízió adásában. A rendezvénysorozat keretében mutatják be a Könyves Kálmán életéről szóló Koronázási szertartásjátékot is.
Megnyílt a Csontváry-kiállítás
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nyitotta meg A magányos cédrus – Csontváry géniusza című kiállítást július 5-én, a festő születésének 162. évfordulóján. A festőzseni életművét bemutató nagyszabású tárlat július 7-től az év végéig látogatható a Honvéd Főparancsnokság épületében.