hírek
Oroszország nem nevez filmet a 2023-as Oscar-díjra
Az Orosz Filmművészeti Akadémia idén nem nevez alkotást a legjobb nemzetközi film Oscar-díjáért folyó versengésbe.
Sebő-jubileum és Söndörgő-világpremier a Müpában
Az évfordulóját ünneplő legendás Sebő együttes mellett rendhagyó koncerttel érkezik a Müpába a Söndörgő és a Carson Coma, visszatérnek népszerű tánc- és újcirkuszi produkciók, és újabb fejezettel folytatódnak a már megszokott sorozatok.
Mi a közös a digitalizált műalkotásban és a pénzben?
Eike Schmidt, a firenzei Uffizi Képtár igazgatója előadásával indult útnak a Ludwig Múzeum, a BC4LS központ és a PADME Alapítvány sorozata, amely a fenntarthatóság témáját járja körül.
Oscar-díj – Olaszország a Nostalgiával száll versenybe, Bulgária másik filmet küld
Olaszország a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott Nostalgia (Nosztalgia) című filmet nevezi a legjobb nemzetközi film Oscar-díjáért folyó versengésbe, Bulgária pedig egy új produkciót küld Hollywoodba az Oscar-szabályoknak nem megfelelő korábbi választása helyett.
Mattioni Eszter műveiből rendeznek kiállítást Szekszárdon
A hímeskövek alkotója, Mattioni Eszter (1902–1993) festőművész főként gyűjtői tulajdonban lévő alkotásaiból rendez időszaki kiállítást a Wosinsky Mór Megyei Múzeum a szekszárdi Vármegyeházán.
Már lehet szavazni Az év kilátójára és Az év turistaházára
Mától lehet szavazni az Aktív Magyarország által immár harmadik alkalommal meghirdetett Az év kilátója és Az év turistaháza pályázatok jelöltjeire.
Kolumbiai road movie nyerte a San Sebastian-i filmfesztivál fődíját
Kolumbiai road movie, A világ királyai (Los reyes del mundo) című film nyerte el a San Sebastián-i nemzetközi filmfesztivál fődíját, az Arany Kagylót a hétvégén megrendezett díjátadó gálán.
Kétmillió forint fölött kelt el Mária Terézia lovagi adománylevele
Több mit kétmillió forintért kelt el Mária Terézia 1760-ban kelt, 22 oldalas lovagi adománylevele az antikvarium.hu vasárnap este zárult online könyvaukcióján.
A volt NDK művészetét bemutató múzeum nyílt Potsdamban
Az egykori kommunista Kelet-Németország művészetéből ízelítőt kínáló új múzeum nyílt a hétvégén a Berlin melletti Potsdamban, a Minsk nevű, hajdan népszerű, az 1970-es években emelt vendéglátóipari komplexum átalakított épületében.
Robbie Williams jövő márciusban ismét Budapesten koncertezik
Hat év után ismét Robbie Williams-koncert lesz Magyarországon. A brit popsztár új, XXV című európai turnéja keretében 2023. március 14-én lép fel a Budapest Sportarénában.
Hatvan éve nem ragyogott ilyen fényesen a Jupiter
A Jupiter Nap körüli keringésének legfényesebb szembenállásába kerül szeptember 26-án. Az óriásbolygó 1963 óta most a legfényesebb, legközelebb tizenkét év múlva lesz hasonló a helyzet.
Novemberben folytatódik A korona című sorozat a Netflixen
November 9-én folytatódik a II. Erzsébet királynőről és a brit királyi családról szóló sorozat az ötödik évadával a Netflixen.
Magyarországi és erdélyi művészek a 4. Bukaresti Magyar Jazznapokon
Magyarországi és erdélyi művészek munkáját ismerheti meg a közönség a 4. Bukaresti Magyar Jazznapokon.
Roger Waters jövő tavasszal újra Budapestre jön
Roger Waters öt év szünet után újra Budapesten lép fel. A Pink Floyd egykori alapítója 2023. április 23-án az MVM Dome-ban ad koncertet This Is Not A Drill című európai turnéja során.
Erdélyi magyar színházak előadásai a romániai Országos Színházi Fesztiválon
A kolozsvári és a sepsiszentgyörgyi magyar színházak előadásait is beválogatták Romániában a 32. Országos Színházi Fesztiválra, amelyet Bukarestben rendeznek meg november 5. és 13. között.
A spanyol polgárháború idején elkobzott műkincsek ügyében nyomoz a madridi Prado múzeum
A gyűjteményében található legalább 62 műkincs eredetét kutatja a madridi Prado múzeum annak feltárására, hogy a spanyol polgárháború (1936–1939), illetve a Franco-diktatúra alatt kobozták-e el őket.