hírek
Picasso és Chagall mellett Czóbel Béla útját is egyengette a párizsi műkereskedőnő
Magyarországi festmény is látható a Montréali Szépművészeti Múzeum pénteken megnyitott Berthe Weill, a párizsi avantgárd műkereskedője című kiállításán. Czóbel Béla Ülő fiúk című remekművét a pécsi Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtára adta kölcsön.
Keserü Ilona képéért legalább negyvenmillió forintot kell fizetni
Keserü Ilona egyik nagy méretű, drámai festménye 40 millió forintos kikiáltási árról várja a liciteket a Virág Judit Galéria 16. Háború utáni és kortárs művek aukcióján. Keserü mellett Reigl Judit, Fajó János, Lantos Ferenc és Nádler István alkotásai is gazdagítják az árverés anyagát.
Két országban két díjat nyert a Véletlenül írtam egy könyvet
Az amerikai premier rögtön közönségdíjat ért a Véletlenül írtam egy könyvet című családi filmnek, míg a norvég premierről elhozta a legjobb európai gyerekfilm díját.
Madonna és Cate Blanchett ékszertervezőjének alkotásait árverezik Budapesten
A világ egyik legkarakteresebb kortárs ékszertervezője, Stephen Webster egy különleges alkotásával szerepel a BÁV Art május 20–21-én megrendezendő 85. Művészeti Aukcióján.
Újabb vajdasági dokumentumok a nemzeti könyvtár adatbázisaiban
Folytatódik a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) és az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár (MNMKK OSZK) közös munkája, amely a vajdasági magyar kulturális örökség megőrzését és hozzáférhetővé tételét szolgálja. Rózsa Dávid, a magyar nemzeti könyvtár főigazgatója május 8-án, a VMMI Hagyomány és megújulás – a könyvtárak szerepe a 21. században című konferenciáján jelentette be, hogy újabb harmincegy folyóirat és iskolai értesítő összesen 15 ezer füzetének több mint 86 ezer oldalát digitalizálták és publikálták.
Czeglédy Ákos kapta Az Év Tájházvezetője kitüntetést
A Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége 2025-ben Czeglédy Ákosnak, a Paloznaki Tájház korábbi fenntartójának, üzemeltetőjének és jelenlegi önkéntes vezetőjének ítélte oda Az Év Tájházvezetője kitüntetést. Az elismerést a szövetség május 10-én tartott éves közgyűlésén, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban adta át.
A mesterséges intelligencia nem fejlődhet önmagáért
A mesterséges intelligencia nem fejlődhet önmagáért, olyan módon kell hasznosítani, hogy tömegek számára teremtsen társadalmi és gazdasági értékeket – hangsúlyozta Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója az AI Symposium 2025 elnevezésű konferencia zárórendezvényén szombaton a Várkert Bazárban.
Fontos: a tőrösdarazsak nem veszélyesek, elpusztításuk törvénytelen
A tőrösdarazsak az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek, irtásuk felesleges és törvénytelen – hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Több tucat, náci dokumentumokat tartalmazó dobozra bukkantak az argentin legfelsőbb bíróság pincéjében
Nyolcvanhárom, náci iratokkal és propagandaanyaggal teli dobozt foglaltak le a hatóságok az argentin legfelsőbb bíróság épületének pincéjében – közölte a testület vasárnap.
Nyolcvanötödik évében is fantasztikus életszeretettel viszonyul minden feladatához
Blasek Gyöngyi, a Budapest Bábszínház művésze kapja 2025-ben a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját.
A mauthauseni náci koncentrációs tábor felszabadításának 80. évfordulójára emlékeztek Ausztriában
A mauthauseni náci koncentrációs tábor felszabadításának 80. évfordulójára és a láger áldozataira emlékeztek vasárnap Ausztriában. A rendezvényen részt vett VI. Fülöp spanyol király és hitvese, Letícia, Vjosa Osmani koszovói elnök, valamint Alexander Van der Bellen osztrák államfő és az osztrák kormány tagjainak zöme is.
Alföldi-, Keresztes-, Kovalik- és Zsótér-rendezés lesz jövőre Budaörsön
Nagypál Gáborral mint új társulati taggal és nyolc bemutatóval készül a 2025/2026-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház. Az új előadások között klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak.
Ezt a tíz filmet várják a legjobban a magyar nézők
A Magyar Filmadatbázis (Mafab) január óta figyeli a nézők érdeklődését. Ez alapján a Jurassic World vezeti a nyári bemutatók top 10-es listáját, amelyen a legtöbb film ismert széria vagy újragondolt klasszikus. A képregényfilmek továbbra is meghatározóak, és a családi mozik is erősen jelen vannak a várakozási listán.
Ingyenes képzés múzeumi szakembereknek
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) három ingyenes képzést hirdet múzeumi szakembereknek.
Franco Nero érkezik a veszprémi színházba
A Veszprémi Petőfi Színház a boldogság és a lehetőségek után a bölcsesség témájára fűzi fel a következő évadot. A társulat új tagja Rubold Emília, május 20-án pedig érkezik a Django elszabadul mellett a Sacra Coronában és a Honfoglalásban is játszó Franco Nero.
A Kék Pelikan lett a legjobb Stuttgartban
Elbűvölték és cinkostársukká tették a stuttgarti fesztivál zsűrijét Csáki László Kék Pelikanjának főhősei. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotás elnyerte a legjobb mozifilm díját Németország első számú animációs fesztiválján.