hírek

Aláírták a memorandumot

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Jerzy Snopek lengyel nagykövet március 21-én a Fonó Budai Zeneházban tartott, „Együtt táncol, s issza borát” című lengyel-magyar gálán aláírta a Felczak Alapról szóló lengyel-magyar memorandumot. A miniszter kiemelte: a két ország még akkor is barátja egymásnak, ha érdekeik nem mindig esnek egybe.

Új vendégházat adtak át

A művészek további kibontakozásának és együttműködésének elősegítése érdekében új vendégházzal gazdagodott a Szentendrei Régi Művésztelep, ahol négy vendéglakrész várja az alkotni és pihenni vágyó alkotóművészeket. A 2018. március 21-én átadott épület 113,5 millió forintból épült fel.

Az opera trendi!

Idén június 8. és 17. között rendezik meg a tíz napig tartó, operaelőadásokat, hangversenyeket, kiállítást és filmvetítést is magában foglaló Bartók Plusz Operafesztivált. Az esemény – melyet 2001-ben tartottak meg először – célja egyrészt Miskolc kulturális turizmusának fejlesztése, másrészt a nagy múlttal rendelkező opera mint műfaj népszerűsítése.