hírek
Desiré fesztivál
Tizenhat előadást, kilenc ország produkcióját láthatja a közönség november 25. és december 3. között a Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztiválon, Szabadkán. Az esemény november 25-én kezdődik az Anatómiai lecke című előadással, amelyet Danilo Kis műve alapján Urbán András állított színpadra.
Európa legjobb tévéfilmje
Európa legjobb televíziós filmjének választották Tasnádi István író-rendező Memo című filmjét az október 20-án véget ért Prix Europa fesztiválon. Tasnádi István elmondta, hogy Európából több mint száz filmet neveztek a televíziós film kategóriába, amelyek közül 22 jutott be a döntőbe. A legjobbak közül az alkotókból álló zsűri választotta ki a nyertest.
Új bérletekkel vár a Filharmónia
A Filharmónia Magyarország szervezésében az új évad előadásai a legnívósabb komolyzenei koncertek élményét ígérik. Szegeden a Tisza-bérlet, Hódmezővásárhelyen pedig a Steinway-bérlet programjai várják a közönséget: a programok a magyar és a nemzetközi zenei élet meghatározó előadóit vonultatják fel, ezzel is színesítve a városok zenei kínálatát.
A teremtő lángész
Madarász Viktor halálának centenáriuma alkalmából a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria kamarakiállításon emlékezik meg a magyar történelmi festészet egyik vezéralakjáról. A teremtő lángész – Egy kultuszkép története című tárlat október 19-től látogatható a Magyar Nemzeti Galériában (MNG).