#szombathely
Irodalom
Művészet
Film
Színpad
Zene
Képző
Popkult
Petőfi Kulturális Program
Mi, magyarok
Program
Ezen a napon történt
Keressen minket social
felületeinken is
hírek
Velencét törölték a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájáról
Magyar egyetemista nyert a világ egyik legfontosabb formatervezési versenyén
Klösz György Budapest-fotóiból nyílt kiállítás a Fiumei úti sírkertben
Ismét várja a látogatókat a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény
Rangos nemzetközi díjat kapott a Pénzmúzeum
Kiderült, kik mutatkozhatnak be a Magyar Zene Háza színpadán
Átadták a felújított Csokonai Nemzeti Színházat Debrecenben
Árverésen bukkant fel az első Petőfi-összes
Kétezer éves üvegek társaságában láthatók a kortárs magyar üvegművészet remekei
Megvannak a Színikritikusok díjának nyertesei
Megrongálták a berlini Brandenburgi kaput
Dániel András Kuflijai köszönnek vissza a felújított budapesti játszótéren
Így születik a mű a Magyarpolányi Nemzetközi Művésztelepen
Az Európai Filmkultúra Kincse lett a Nyugati pályaudvar
Megvásárolták Térey János Káli holtak című regényének filmjogait
Elhunyt Fernando Botero kolumbiai festő és szobrász
Meryl Streep szívesen visszatérne egy harmadik Mamma Mia! filmben
Poszeidón elveszett templomára bukkantak
Elárverezték a Notre-Dame üvegablakait, bírósági ügy lett belőle
Elhunyt Kutas László Kossuth-díjas szobrász- és éremművész
Magyar származású fotográfusnő az amazóniai indiánokért
<<
<
99
100
101
102
103
>
>>