hírek

Színházi összefogás az Őszi szonáta

Széles hazai és határon túli színházi összefogással újra színpadra állt Ingmar Bergman filmje nyomán az Őszi szonáta. A Soproni Petőfi Színház előadását október 17-én a Klebelsberg Kultúrkúriában mutatták be, de a tervek szerint Erdélybe és Komáromba is ellátogat a darab. „Lenyűgöző ez a történet. Minden benne van az életünkről” – árulta el a műről Pataki András rendező.

Tangó három nemzedéken át

Slawomir Mrozek Tangó című abszurd drámáját a Békéscsabai Jókai Színház Sík Ferenc Kamaraszínházában október 28-án mutatják be. Mrozek több zseniális darabot írt, de mind közül kimagaslik a Tangó. Ez egyben az író első nagyszínházi munkája, amellyel berobbant a világ színházi életébe, és három nemzedék konfliktusait mutatja be.

Taroltak a női rendezők

Véget ért az ötödik Primanima, melyen a nemzetközi zsűri díjazott egy groteszk hurkabarátságot, egy galaxisokon átívelő szerelmi történetet, egy fordított társadalomrajzot, egy másnapos hazajutást és egy abszurd családi veszekedést is. A fesztiválon taroltak a női rendezők, díjazták többek között Tóth Luca, Bucsi Réka, Diyala Muir, valamint Céline Devaux alkotását is.

Tóbiás és az angyal

A Csíkszerda napjaink egyik legizgalmasabb és legfontosabb amatőr kórusa. Az elmúlt évek során mind műfaji, mind előadásmódbeli sokszínűség jellemezte a darabválasztásait, melyhez híven idén ősszel is egy egészen ínyenc „fogást” választott bemutatásra. A Csíkszerda ezúttal a Tóbiás és az angyal című operát formálja saját képére.

Átadták a díjakat

Átadták a Mai szívekben 1956 forradalma és a Nekünk 56 című képzőművészeti pályázat díjait Kaposváron október 20-án. A Mai szívekben 1956 forradalma országos irodalmi pályázat vers kategóriájában a bírálók Halmai Tamás és Lázár Balázs, a novellát beküldők közül Pruzsinszky János, a riportot, memoárt, mélyinterjút készítők sorában Trizner Laura munkáját értékelték a legtöbbre.

Az improvizatív szóalkotás mestere

„Mindig csakis az őrültek tudnak érdekelni, akik őrülten élnek, őrülten beszélnek, egyszerre kívánnak mindent, akik sohasem ásítanak, és akiknek soha egy elcsépelt szó ki nem jön a szájukon, hanem égnek, égnek, égnek, mint mesés sárga római gyertya, mely pókként robban szét a csillagok között” – írta a világhírű Jack Kerouac, aki 47 évvel ezelőtt, október 21-én hunyt el.