hírek

Berlinale – A The Good Mothers nyerte a fesztivál először kiosztott sorozatdíját

A The Good Mothers című brit-olasz tévésorozat nyerte el szerdán a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál először átadott sorozatdíját.

Nemes Nagy Ágnes tájlíráját mutatja be a PIM új időszaki kiállítása

Verseken, kéziratokon, archív felvételeken és interjúkon, valamint Nemes Nagy Ágnes saját rajzain keresztül mutatja be a költő egész életművében megjelenő sajátos tájlírát a Mindenek ellenére föld – Nemes Nagy Ágnes tájképei című időszaki kiállítás mától a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Elhunyt Konter László, a Jókai Színház egykori igazgatója

Életének 79. évében elhunyt Konter László Jászai Mari-díjas rendező – tudatta az MTI-vel a Magyar Színházi Társaság.

Hamarabb kinyithatnak a kulturális intézmények Békéscsabán

Az eredetileg tervezettnél hamarabb, március 27-én kinyithatnak a kulturális intézmények Békéscsabán – erről határozott a megyei jogú város közgyűlése csütörtöki ülésén.

Pályázatot írnak ki a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatói posztjára

Pályázatot ír ki a kaposvári önkormányzat a Csiky Gergely Színház igazgatói posztjára, a direktor 2023. szeptember 1-jétől öt éven át töltheti be a tisztséget.

Elhunyt Dunai Tamás színművész

Hetvenhárom éves korában szerdán elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.

Svájci múzeumokba menekítették a kijevi nemzeti galéria festményeit

Az Ukrajna elleni orosz támadás egy évvel ezelőtti kezdete után néhány hónappal svájci múzeumokba menekítették a Kijevi Nemzeti Művészeti Galéria festményeit, ennek viszontagságairól Jurij Vakulenko igazgató csütörtökön számolt be a Reuters hírügynökségnek.

Steven Spielberg életműdíjat kapott a berlini filmfesztiválon

Meglepetésre Bono, a U2 frontembere adta át kedden az Oscar-díjas rendezőnek a tiszteletbeli Arany Medve-díjat a fesztiválpalotában megrendezett ünnepségen.

Paul McCartney is játszik a Rolling Stones új albumán

Minden jel szerint Paul McCartney is játszik a Rolling Stones készülő új albumán. Az ex-Beatle basszusgitáron működik közre az egyik dalban.

A londoni V&A Múzeumban kap állandó helyet David Bowie archívuma

A világ legnagyobb iparművészeti múzeumában, a londoni Victoria & Albertben kap állandó helyet David Bowie legendás angol zenész több mint nyolcvanezer tételből álló archívuma.

Elhunyt Kárászy Szilvia zongoraművész

Hosszan tartó súlyos betegség után, életének 62. évében, szerda hajnalban elhunyt Kárászy Szilvia zongoraművész, Tahi Tóth László színművész özvegye.

Február 23-án történt

1949-ben e napon jött létre a legendás magyar gépjárműgyár, az Ikarus. Olyan jeles muzsikusok születtek február 23-án, mint Georg Friedrich Händel, Várjon Dénes és Hámori Máté.

Az Egyesült Államok több tucatnyi műkincset szolgáltat vissza Jemennek

Az Egyesült Államok hetvenhét, Jemenből illegálisan elvitt műkincset szolgáltat vissza a jemeni kormánnyal kötött megállapodás eredményeként.

Fiume, Abbázia és Cirkvenica bemutatásával folytatódik a bukaresti Liszt Intézet kárpát-medencei fürdőéletet ismertető kiállítássorozata

A rendezvénysorozatot 2019-ben indították el, abban az évben Borszéket, 2020-ban Fonyódot, 2021-ben Herkulesfürdőt és 2022-ben Budapest műemlékfürdőit mutatták be. 2023-ban a bukaresti közönség Fiume kikötővárost és a környékbeli fürdőtelepüléseket, Abbáziát és Cirkvenicát ismerheti meg.

Ókovács Szilveszter méltatlannak tartja az értékelést

A Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára pályázatot írt ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium, mivel Ókovács Szilveszter megbízatása 2023. február 14-én lejárt. A témával az index.hu is több ízben foglalkozott.

Pintér Béla Gyévuskáját rendezi Hegymegi Máté Sepsiszentgyörgyön

A magyar történelem egyik legdrámaibb eseményét feldolgozó, Gyévuska című Pintér Béla-darabot mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Hegymegi Máté rendezésében.