hírek
Február 15-én történt
Ma sok kerek évfordulót ünnepelhetünk: 190 éve mutatták be először színpadon a Bánk bánt, 130 éve kezdte meg adását a hírszolgáltatásban úttörő Telefonhírmondó és ma 80 éves Oravecz Imre költő, műfordító. De ma ünnepli születésnapját Nádasdy Ádám költő, nyelvész és Richter József artista is.
Beporzók nélkül nem ehetnénk csokoládét sem
Idén már ötödik alkalommal ünneplik meg a Beporzók napját. A Magyar Természettudományi Múzeumban március 11-én ismeretterjesztő programokkal, koncerttel, mézkóstolással és kézműves-foglalkozásokkal várják majd a kisgyermekes családokat.
A Székesfehérvári Balett Színház is részt vesz a Nemzetközi Színházi Olimpián
Az olimpiához csatlakozó budapesti és vidéki teátrumok egy külföldi és egy határon túli produkciót fogadnak, 70 helyszínen 550 előadás várja a közönséget. A Székesfehérvári Balett Színház a Prágai Kamarabalettet, Csehország legnagyobb professzionális, független tánctársulatát látja vendégül.
Újévi fogadalmainkat segítik a könyvek – A Bookline januári sikerlistája
A könyves sikerlisták alapján könnyen következtethetünk arra, hogy az év melyik időszakában járunk. Ennek megfelelően a Bookline januári sikerlistáján látható, az újévi fogadalmakhoz köthető témák köszönnek vissza.
Újra lehet pályázni az MMA hároméves ösztöndíjára
Újra lehet pályázni március végéig a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíjprogramjára, amelynek szakmai lebonyolítója az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI).
Közzétette az erdélyi fejedelmek portréinak digitalizált változatát a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár
A Román Nemzeti Könyvtár alegységeként működő gyulafehérvári közgyűjtemény közölte: a képtárában található tizenegy értékes festmény kivételes felbontásban került fel a világhálóra, így részleteiben tanulmányozható az Erdélyi Fejedelemség egykori uralkodóinak díszes ruházata, ékszerei.
Egy magyar felfedezésű kisgolybó robbant fel hajnalban a Föld légkörében
Sárneczky Krisztián csillagász fedezte fel azt a kisbolygót, amelyik hétfőn hajnalban csapódott be a La Manche csatorna térségében.
Egyéves a PhotoLab fotóművészeti kiállítótér
A Ferenczy Múzeumi Centrum új kiállítóhelye egy éve, 2022. február 12-én nyitott a Vajda Múzeumban.
Televíziós drámát forgat a BBC a Grenfell-tűzkatasztrófáról
Televíziós drámát forgat a BBC a londoni Grenfell toronyház csaknem hat évvel ezelőtti tűzkatasztrófájáról.
Február 14-én történt
Február 14-e Bálint- vagy Valentin-nap, 1458-ban ezen a napon ültették a trónra Hunyadi Mátyást, 1831-ben pedig ekkor kezdődött meg a Magyar Tudós Társaság, a mai Magyar Tudományos Akadémia első nagygyűlése.
Zenészlegendák avatták fel a Magyar Zene Háza új programhelyszínét
A magyar könnyűzene legendás előadói avatták fel hétfőn a Magyar Zene Háza új programhelyszínét, az intézmény Nekünk írták a dalt! című időszaki kiállításának Klubterét.
Két első díjat nyertek az MTE hallgatói a bécsi European Ballet Grand Prix-n
Két első díjat nyertek a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) hallgatói, Németh Lili, Dobra Janka és Saito Hiraku a bécsi European Ballet Grand Prix-n. A nemzetközi balettversenyen az intézmény hat növendéke vett részt.
Petőfi 200 – Gyermekkari kórusművekre írt ki pályázatot a Bartók Rádió
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a Bartók Rádió a Magyar Rádió Gyermekkórusával pályázatot hirdet hazai és határon túli magyar zeneszerzők számára gyermekkari művek komponálására. A pályaművek teljesen kidolgozott partitúráit május 31-ig várják.
Kiengedték a börtönből a kormányt bíráló iráni filmrendezőt
Több mint hat hónap után szabadon engedték Iránban Mohammad Raszulof filmrendezőt, akit az ország vezetésének bírálata miatt zártak börtönbe – jelentette a reformista ellenzékhez kötődő, Sarg című újság hétfőn.
Február 13-án történt
Február 13-a a rádió napja, 1689-ben Szigetvár ezen a napon szabadult fel a 123 éves török uralom alól, 1945-ben befejeződött Buda ostroma, 2012-ben pedig felbocsátották az első teljesen magyar fejlesztésű és építésű műholdat, a Masat-1-et.
Goya-díj – A vadállatok című film söpörte be a legtöbb elismerést
Rodrigo Sorogoyen A vadállatok (As bestas) című filmje söpörte be a legtöbb, kilenc elismerést a spanyol filmakadémia Goya-díjának vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepségén Sevillában.