hírek

Megszépülnek az épületek

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében összesen 39 műemlék – 20 kastély és 19 vár – újul meg a következő években. A bajnai Sándor–Metternich-kastély, valamint a tatai Esterházy-kastély felújítása már megkezdődött, de az Árpád-ház Program keretében hamarosan elindul a székesfehérvári Szent István Király Múzeum felújításának előkészítése is!

Új kiállítások Székesfehérváron

Székesfehérváron, az egykori koronázó bazilika romterületén látható a Mátyás király – Mecénás és katona című vándorkiállítás március 29-től a Mátyás-emlékév keretében. Szintén Székesfehérváron nyílt kiállítás Szűz Mária kortárs ábrázolásaiból a Csók István Képtárban: a több mint félszáz alkotó munkái között egyebek mellett szobrokat, festményeket és fotókat láthat a közönség.

Az április sem múlik el zene nélkül

Itt a tavasz, és természetesen az április sem múlhat el az Óbudai Társaskör kiemelkedő zenei programjai nélkül. Többek között találkozhatunk Kovács János és Farkas Róbert karmesterekkel és megfigyelhetjük a klasszikus zene és a népzene egymásba fonódását. Híres íróink Esterházy Péter műveiből olvasnak fel nekünk, míg a legkisebbeket Liszt Ferenc Kamarazenekar várja mesélő koncerttel.

Húsvét a filmművészetben

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, melynek alkalmával felidézzük Jézus keresztútját és feltámadását. Kereszthalálával Krisztus megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Mi most összegyűjtöttük azokat a filmeket, melyek ezzel a témával foglalkoznak.