író
Emléktábla Kertész Imrének
Emléktáblát avattak Kertész Imre Nobel-díjas író tiszteletére egykori lakóháza falán, a II. kerület, Török utca 3. szám alatt november 9-én. „Mintegy négy évtizedig ebben a házban élt és alkotott Kertész Imre Nobel- és Kossuth-díjas, a Magyar Szent István Renddel kitüntetett írónk, aki éppen ma ünnepelné 88. születésnapját” – nyitotta meg az emléktábla-avatást Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója.
90 éves Tornai József
Pályatársai és tisztelői köszöntötték 90. születésnapja alkalmából Tornai József Kossuth-díjas költőt, a nemzet művészét, a Magyar Írószövetség örökös tagját és egykori elnökét október 27-én este a szervezet budapesti székházában. Az est végén Tornai József úgy fogalmazott: hosszú élete alatt azt tanulta meg, hogy nagyon keveset tudunk a „rettenetes valamiről, amit az emberiség világnak keresztelt el”.
Krimibe rejtett diákproblémák
Író, újságíró, pedagógus. Meggyőződése, hogy nincsenek rossz gyerekek, csak olyanok, akik bizonyos helyzetekben rosszul reagálnak a problémákra. Két könyvet írt az iskolai agresszió témájában, melyek már a megjelenésükkor hatalmas sikert arattak. Írói példaképe Virginia Woolf, alkotás közben pedig féltve őrzi kitalált világának buborékát. Wéber Anikóval beszélgettünk – minderről.
A kortárs irodalmat ünnepeljük
Ismét jön a Margó Irodalmi Fesztivál, melynek keretében találkozhatunk kedvenc íróinkkal, beszerezhetjük olvasmányainkat az őszi estékre és számtalan érdekes programon vehetünk részt. A kortárs irodalmat ünneplő rendezvény október 19. és 22. között várja az érdeklődőket a Tesla Budapestben. Cikkünkben segítünk programot választani.
Mesekönyv az óvodai életről
Hogyan készítsük fel gyermekünket az első óvodai napokra? Mi lehet az oka, ha az új csoporttárs senkivel sem akar barátkozni? Többek között ezekkel a kérdésekkel is foglalkozik a Lapibaba oviba megy című mesekönyv, és annak folytatása: a Lapibaba barátra lel. Csesznák András főhőse az óvodai világba kalauzol minket, megmutatva: milyen problémáik lehetnek a három- és négyéves kicsiknek.
Mágusképző Óbudán
„Milyen is az élet a Vörösvári Úti Általános Bűvész- és Mágusképző Bentlakásos Iskolában? Abban az iskolában, ahol csak »egyszerű« bűvészeket képeznek, de olykor ezek a bűvészek nagyon is hasonlítanak az »igazi« varázslókra.” Petőcz András József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorúja-díjas magyar író, költő Óbudai Mágusképző című könyve választ ad a kérdésre!
Visegrádi Irodalmi Rezidens Program
„Hat hétig együtt lakni a cseh, a szlovák és a lengyel kollégákkal nagyon inspiráló volt” – vallja egy korábbi magyar résztvevő. A programra azok a 18 év feletti költők, írók, esszéírók, kritikusok, műfordítók, publicisták és újságírók jelentkezhetnek, akik szívesen gyarapítanák nemzetközi tapasztalataikat.
Karácsonyról mesélnek az írók
Hogyan érezhet egy karácsonyfa? Mit rejt a csillogás? Milyen a tökéletes ajándék a családtagjainknak, és melyik az, amely veszekedést generál? Ezek a kérdések nemcsak bennünk merülnek fel, hanem az íróinkban is. Karácsonyi történeteik mesélnek nekünk a családról, a szeretetről, és tükröt tartanak elénk, hogy magunkba nézhessünk az ünnepek idején, és felfedezzük a szépet körülöttünk.
Az olvasókat szólítják meg
Közeledik a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelyet április 21-én nyitnak meg. A program a nemzetközi jelzőre igencsak rászolgált, hiszen a Millenárison több mint 30 ország állít standot, küldi el szerzőit Budapestre, és legtöbbjüket új magyar nyelvű kötet köszönti. Itt lesz Kína, Izrael, Svájc, de a legnagyobb magyar szerzők is dedikálnak, beszélgetnek a magyar közönséggel.