Jókai Mór

Szaffi Jókai Mór A cigánybáró című regénye nyomán

Operamatiné 6–12 éves gyerekek számára

Jókai Mór és az 1848-as forradalom és szabadságharc

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából mintegy kétezer diáknak kínál programot a NÖRI történész előadásokkal, kézműves foglalkozásokkal, művészeti előadásokkal és hagyományőrzőkkel.

31. Jókai-napok Balatonfüreden

Jókai emlékezetét megidéző, több mint három évtizedre visszanyúló irodalmi, művészeti, gasztronómiai rendezvény.

Jókai ma is köztünk él

Jókai 200 – A legmagyarabb író címmel tartottak sajtótájékoztatót a Kertész Imre Intézetben.

Hogyan kapcsolódott Jókai élete a Nemzeti Múzeumhoz?

Jókai Mór és a Magyar Nemzeti Múzeum a címe az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum szabadegyetem programsorozata, a Múzeumakadémia március 25-i előadásának, amelyben Debreczeni-Droppán Béla muzeológus a nagy magyar mesemondó és a Nemzeti Múzeum kapcsolatát mutatja be az érdeklődőknek.

Dokumentumfilm és tévésorozat is készülhet Jókairól az emlékévben

A kétszáz éve született Jókai Mór a legmagyarabb író, minden műve és tette a hazaszeretetről tanúskodik. Az idei Jókai-emlékévvel is éreztetni akarjuk, hogy magyarnak lenni büszkeség, kiváltság és küldetés – mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter hétfőn Budapesten, az emlékév kapcsán tartott sajtóeseményen, a Kertész Imre Intézetben.

Ma van a Jókai-bableves napja

A Jókai-bableves napját ünneplik ma országszerte és a határokon túl a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális intézményei.

Szaffitól Szélestenyerű Fejenagyig: 13 színházi előadás forradalomhoz

Színházi ajánlónkban szerte az országból olyan előadásokat ajánlunk, amelyek által méltóan emlékezhetünk az 1848/1849-es forradalom és szabadságharcra – nem csupán március 15-én.

Hogyan gyászolt Jókai Mór és Laborfalvi Róza?

Jókai Mór és a magyar gyász a címe az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum szabadegyetem programsorozata, a Múzeumakadémia március 18-i előadásának, ahol azt a fekete ruhaderekat is megtekinthetik az érdeklődők, amelyet a hagyomány szerint egykor Jókai Mór felesége, Laborfalvi Róza viselt.

Hogyan barátkozott össze Jókai Petőfivel?

Kiss A. Kriszta Jókai élettörténetéről szóló gyerekkönyvét ajánljuk (gyerek)olvasóinknak.

Jókai szerint egy nő mindenre képes

Mikor kezdték felismerni, hogy a nők kiszolgáltatott helyzetben vannak, s mikor derült ki, hogy egy nő mindenre képes? S hogyan látta mindezt Jókai Mór?

Az író ritkán látott arcát ismerhetjük meg: a szerelmes Jókaiét

Egy kötetnyi elfeledett, nagyrészt kiadatlan Jókai-vers felkutatására és kötetbe rendezésére vállalkozott Fülöp Dorottya doktori hallgató, kutató.

Jókai felismerte a nők sokrétű szerepét a társadalomban

Jókai a világot az egymásnak feszülő erkölcsi ellentétek harcának tekinti, s ebben a küzdelemben a nők éppoly mérvadó szerepet töltenek be, mint a férfiak. De kik is ők valójában?

A sajtó és Jókai viszonya nem volt egyirányú

Születésének 200. évfordulóján Jókaira, mint a magyar regényírás egyfajta újítójára is gondolunk.

A cirkuszrajongó Jókai Mór

A Fővárosi Nagycirkusz ARTista Café pódiumbeszélgetés-sorozatának februári témája a cirkusz szerelmese, a kétszáz éve született Jókai Mór volt.

Rendhagyó irodalmi kihívássorozat indul a Jókai Mór-emlékévhez kapcsolódva

A tegnap.ma irodalmi portál a Jókai 200 emlékév kapcsán rendhagyó irodalmi kihívássorozatot indít, amelynek első állomásaként kétszáz általános iskolás együtt szaval Jókait.