Jókai Mór

Jókai-domborművet avattak Tokajban

A Millenniumi irodalmi emlékparkban kedden felavatott domborművet Juha Richárd készítette.

Minden alkotóban megfogalmazódik egyszer, hogy vajon mi lesz a naplója sorsa

Karinthy Frigyes terápiás céllal fogott naplóírásba, míg Gyarmati Fanni naplójának egyetlen címzettje sosem élhette meg, hogy elolvashassa a neki szánt sorokat.

Belesne Jókai hálószobájába?

A Jókai sétány 200., Bach Kata, Bősze Ádám és Nyáry Krisztián estje kifogyhatatlan mesélőkedvvel, sok humorral, érdekességek sorával űrhajóztat át a Jókai-univerzumba.

A könyvművészet kulisszatitkaiba pillanthatunk a Ráth-villa új kiállításán

A Gottermayer-univerzum – Jókai könyvkötője című új kiállítás megnyitójáról július 21-én tudósítottunk, a kiállítás gazdag képanyaga azonban arra késztette szerkesztőségünket, hogy a látványt középpontba helyező riporttal is jelentkezzünk róla – egy olyan korból, amelyben a szép könyvek polgári szalonok és nemesi kastélyok ékei voltak, és a nemes szövegekhez kifinomult „csomagolás” dukált.

Anna-bál: a két évszázadot átívelő hagyomány

Kevés olyan hagyomány van, amely két évszázadot átívelően is meg tudott maradni nemcsak külsőségeiben, hanem szellemében és méltóságában is – méltatta az Anna-bált annak szombati balatonfüredi megnyitóján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke.

Petőfi annyit lógott a Pilvaxban, hogy még a levelezését is oda kérte

Pest még őrzi a reformkori irodalmi élet és az 1848-as forradalom emlékeit. Az MNMKK PIM és az Evangélikus Országos Múzeum sétáján ezek nyomába eredtünk.

Füvek és főzetek a Művészetek Völgyében

A forró nyár ellenére sem fogynak ki az izgalmas kulturális, szórakoztató és ismeretterjesztő rendezvényekből a honi múzeumok és kiállítóhelyek, így július negyedik hetében többek között folkfesztiválra, felolvasószínházba és a Művészetek Völgyébe invitáljuk olvasóinkat.

Jókai könyvkötője a kor sztárvállalkozója volt

A Ráth György-villában nyílt, Gottermayer-univerzum – Jókai könyvkötője című kiállítás hőse kivételesen tehetséges mester és vállalkozó, aki a maga erejéből a legnagyobb művészek munkatársa és egy jövedelmező iparág megbecsült munkaadója lett.

Jókai legszebb képeit leírásokban hagyta ránk

Jókai Mór képzőművészeti munkásságáról Rózsafalvi Zsuzsanna, a PIM Kézirattár főosztályvezetője E. Csorba Csilla művészettörténésszel beszélgetett.

Szerencsejáték, kaszinó és ivós játék a reformkorban

A reformkor játékai témakörében folytatódott a Petőfi Irodalmi Múzeum havonta megrendezésre kerülő Pilvax-sorozata.

Kísérletet tettem az Ön sósborszeszével, s a siker minden várakozásomat felülmúlta

A 19. század végi Magyarország egyik sikertörténete a Brázay Kálmán által megalkotott sósborszesz, amely több mint száz éven át a hazai háztartások nélkülözhetetlen gyógyító-frissítő készítménye volt.

A történelem rejtelmei ibolyántúli fényben

A forró nyár ellenére sem fogynak ki az izgalmas kulturális, szórakoztató és ismeretterjesztő rendezvényekből a honi múzeumok és kiállítóhelyek, így július harmadik hetében többek között „játékos” beszélgetésre, történelmi táborozásra, interaktív családi foglalkozásra és egy szemkápráztató fotókiállításra invitáljuk olvasóinkat.

Jókai pavilonja volt a párizsi világkiállítás szenzációja

A hetvenöt éves Jókai Mór ifjú feleségével, Nagy Bellával 1900. május végén Párizsba utazott, hogy részt vegyen a világkiállításon.