jubileum

November 30-án történt

Az agyagból szépséget, emberséget és szeretetet életre keltő műveket alkotott az 1902. november 30-án született Kovács Margit keramikus, szobrász (képünkön), aki egy interjúban így fogalmazott: „Az agyag mindennapi kenyerem, örömöm, bánatom. Már az első érintésekor életem elemévé vált.”

November 29-én történt

Ma ünnepli születésnapját Keserü Ilona festőművész, a neoavantgárd világhírű képviselője „Maga az, aki ezeket festi?” – kérdezte Kassák Lajos egy 1966-os kiállításán a megilletődött Keserütől. – „Jó, tiszta színeket használ, csak fessen ilyeneket” – biztatta.

November 24-én történt

1934-ban Törökországban múzeummá nyilvánították az isztambuli Hagia Sophiát. Az UNESCO világörökségi listáján szereplő volt bizánci székesegyház, majd iszlám mecset 2020 júliusa óta ismét mecsetként működik.

November 23-án történt

„Hamar rátaláltam a hangok világára. Három-négy évesen fedeztem fel vörösberényi házunkban dédapám öreg zongoráját, és attól a pillanattól kezdve el nem lehetett mellőle zavarni” – idézte fel a kezdeteket Érdi Tamás zongoraművész (képünkön), aki ma ünnepli születésnapját.

November 22-én történt

Ma ünnepli születésnapját Kokas Katalin hegedű- és brácsaművész (képünkön). „Nehogy most vállalj gyereket, mert most indul a karriered” – figyelmeztették első jelentős versenygyőzelme után, ő azonban alig várta, hogy valamit letehessen az asztalra, ami szabad utat adott ahhoz, hogy anya lehessen.

November 17-én történt

Ma van Budapest születésnapja, 150 évvel ezelőtt ugyanis e napon egyesült Pest, Buda és Óbuda. A képen a Deák Ferenc tér 1890 körül.

November 16-án történt

Ma ünnepli születésnapját Gálffi László Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (képünkön), de úgyszint ma ünnepel Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész és Diana Krall kanadai jazz-zongorista és -énekes is.

Rossz vér – Deák Bill Gyula 75 éve tíz dalban

A napokban ünepelte 75. születésnapját Deák Bill Gyula, s ez alkalomból november 18-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet a bluesénekes. Ennek apropóján idézzük fel – a teljesség igénye nélkül – néhány örökzölddel és zenei csemegével pályájának fontos mozzanatait.

November 15-én történt

Ma ünnepli születésnapját Enyedi Ildikó filmrendező, aki Az én XX. századommal Cannes-ban elnyerte az Arany Kamerát, a Testről és lélekről című filmmel pedig a Berlinale fődíját, az Arany Medvét. Jelenleg egy Dél-Amerikából Európába hurcolt idős, különleges fáról készít filmet.

Kétszáz első kultúrrandi

Pénteki kultúrrandi című sorozatunkban mindezidáig kétszáz izgalmas, fiatal magyar alkotót mutattunk be: tengeri régészt és ételtervezőt, költőt és fényfestőt, bűvészt és bábkészítőt, tetoválóművészt és játéktervezőt csakúgy, mint márkakaépítőt vagy bútorfestőt. Közülük idézünk fel néhányat.

November 10-én történt

1895-ben ezen a napon született Öveges József professzor, szerzetes, fizikatanár. A televízióban 1957-től 12 éven át műsora volt, amelyben a fizikát népszerűsítette. Szuggesztív tanáregyéniség volt, hatására milliók érdeklődtek hangtani, hőtani, elektromos jelenségek iránt.

November 9-én történt

„Azt hiszem, jobb minőségű életre születtem, mint amit élnem adatott. De ez gőgös kijelentés, a gőg pedig mindig ostobaság, lényegében. Megélni az életet, azt, ami jutott, s úgy megélni, hogy a teljes jusson, ez az életfeladat, bárhol is éljünk.” Ezen a napon született a Nobel-díjas Kertész Imre.

November 7-én történt

Ezen a napon született Erkel Ferenc, a Himnusz zeneszerzője, 1884-től az új Operaház főzeneigazgatója. Az ő nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera megteremtése.

November 6-án történt

Ezen a napon született Ganz Ábrahám vasöntőmester, a magyar nehézipar egyik megteremtője. 1841-ben Svájcból érkezett hazánkba, hogy a József Hengermalomban dolgozzon. Mivel becsapták, kilépett. Önálló vállalkozást indított, és világhírűvé tette a magyar acél- és gépgyártást.

November 5-én történt

1983. november 5-én ismeretlenek betörtek a budapesti Szépművészeti Múzeumba, ahonnan hét felbecsülhetetlen értékű festményt loptak el. Az évszázad bűnügyeként elhíresült eset végül szerencsésen végződött, a tetteseket elfogták, és a képek is visszakerültek a helyükre.

November 4-én történt

1956-ban ezen a napon kezdődött a szovjet invázió a magyar forradalom leverésére.