Kétszáz első kultúrrandi

Sorozatunk nem titkolt célja a tehetségkutatás. Interjúalanyaink a találkozások pillanatában már letették névjegyüket a szakmai közegben, fiatalságuk, nem ritkán pályakezdő mivoltuk miatt a szélesebb közvélemény számára azonban ismeretlennek számítottak. Bár négy év nem nagy idő, de az általunk bemutatott alkotók és előadók egyre komolyabb sikereket érnek el, közülük jó néhányan már a fősodorban is feltűnnek. Visszatekintésünkben a teljességre nem vállalkozhatunk – a Pénteki kultúrrandikat itt lehet végigböngészni –, de ismeretterjesztő és inspiráló szándékkal felidézünk húsz érdekes, izgalmas interjút.

Besnyő Dani fényfestő

Egy kicsit csalva az ábécével kezdődik a lista, de vele indultak a Pénteki kultúrrandik – és tőle tudtuk meg, mit jelent a secret mapping.

A projekt során elhagyatott, vagy már használaton kívüli építményeket, tárgyakat, gigantikus mérnöki mesterműveket és gépeket projektálunk meg és mappingelünk az éjszakában. Új jelentést adunk a valaha fontos szereppel bíró, de funkcionalitását vesztett helyeknek. Az építményeket ezzel újra „életre keltjük”, a fényfestés technikájával visszatekinthetünk a múltba, a „szellemek” pedig ismét benépesíthetik az egykor mozgalmas tereket. A projekthez nagy teljesítményű projektorokat használunk fel, éjszaka vetítünk, a vetítésekről pedig fotó és videó készül. A helyszíneket titokban tartjuk, hogy sokáig fennmaradjanak.

Barna Péter márkaépítő

Az 2022-es év márkamenedzserének munkamódszeréből bármilyen brand tulajdonosa tanulhat.

A márkaépítés nem csak arról szól, hogy eladjunk egy terméket. Hanem arról, hogy segítsünk egy vállalatnak, cégnek jobbá válni. Ez jelenthet erősebb ügyfélkapcsolatot, jobb pénzügyi eredményeket vagy akár környezettudatosabb működést. A lényeg, hogy a márka küldetése alapján formáljuk a vállalatot, értéket teremtsünk az ügyfelek számára, és ezt kommunikáljuk. Figyeljük, mi van a társadalomban; hogyan élik meg a világot az emberek, és hogyan állnak a márkákhoz. Igazi műhelymunka folyik nálunk, sosem felejtünk el kíváncsinak lenni – felfejtjük a problémákat, és megoldásokat keresünk.

Cserbik Rita festőművész-performer

Miért fontos, hogy az alkotóművészek is nyíltan kommunikáljanak vízióikról, közvetlenül a közönségükkel lépjenek kapcsolatba, és közelről megmutassák az alkotói munkát? Bár a választ egy fiatal képzőművész adja, korosztálytól függetlenül érdemes elgondolkodni rajta.

Fontosnak tartom fellendíteni a fiatal kortárs művészetet, hangot adni annak, kik is vagyunk mi, itt és most. Aki teheti, beszéljen, meséljen arról, hogy mi megy végbe benne, miközben készíti művét. Vagy éppen a tapasztalatairól, a meglátásairól, a hibákról és a felfedezéseiről. Fel kell rázni itthon a művészet színterét! Merni kell nagyot álmodni! Alkotni szenvedéllyel és vágyni teljes odaadással. Másképpen nincs esélyünk. A művészek privilégiuma az, hogy kapcsolatot teremthetnek maguk és a külvilág között, így maga az alkotás lesz a híd. Egy igazán jó mű tükrözi a művész lelkivilágát, de egyben megláttatja a szemlélővel a sajátját is. Hatalmába keríti az értelmet, az érzelmet, és rabul ejti a gondolatokat. A művészetben minden egyszerre összpontosul és őrjöng az igazság feltárásáért, ezzel elérve azt, hogy kiszakadjunk a valóság dogmatikus rendjéből.

Cseri Hanna bábrendező, énekes-dalszerző

Sokoldalúságát finom iróniával így jellemezte egyetemi osztályvezető tanára: „írta, játszta, rendezte, bukta”. Találkozásunk óta bábrendezőként három Színikritikusok díját nyert, színházon kívüli énekes-dalszerzői karrierje is felfelé ível. Megjelenés előtt álló Kikötő lemeze kapcsán a zene és a színház közti különbségről és a két műfaj egymásra hatásáról kérdeztük.

Intim és önazonos (lesz a lemez – a szerk.), mert a zenében sokkal könnyebb őszinte kinyilatkoztatásokat tenni, mint a színházban. Lesz benne önreflexió meg humor, mert szerintem a mai magyar popzenéből ezek fájdalmasan hiányoznak, egy-két fantasztikus kivételt leszámítva. Vagy halál kommersz dolgok vannak, vagy véleménymegmondók, vagy érfelvagdosósak (mondjuk én is vagdosom rendesen, már úgy verbálisan), de a legbosszantóbbak azok, akik évtizedek óta csinálják, de nem ismerik fel, hogy nekik már rég abba kellett volna hagyniuk. Mármint nem az érfelvágást. Azt most kéne elkezdeniük! Meg azt is gondolom, hogy kevés az olyan dalszerző nő, aki előadóként is jó. És ha már bábrendező vagyok, szeretném, ha a koncertek vizualitása is egy önálló síkként funkcionálna. Ja, meg akarok majd vicces, odanemillő dolgokat mondani a számok között. Ez nagyon hiányzik már!

Eged Enikő Katalin illusztrátor-mintatervező

Alkotásaival ruhamárkáktól fesztiválarculatokig itthon és külföldön egyaránt találkozhatunk, és az övé az Azzurro Velluto című népszerű Instagram-oldal is. Az alkotó az inspiráció fontosságára hívta fel a figyelmet.

Fontos, hogy az ember próbáljon meg minél több mindent megtapasztalni, mert akkor lesz viszonyítási alapja. Tapasztalatokat kell gyűjteni a komfortzónán kívül. Számomra éppen arról szól az egész, hogy bárhol lehet otthonosságot teremteni. Bizonyos atmoszférával, vagy azzal, ahogy az ember magához tud kapcsolódni. Mert ha tud, akkor bárhol otthonosan érzi magát, ha meg nem, akkor sehol. Vannak visszatérő elemek, amik tudattalanul is újra és újra előkerülnek nálam, mint például a pálmafák, a mediterránabb dolgok. Ezeket szeretem keverni a közép-európai hangulattal. Szeretek olyan atmoszférákat megrajzolni, amelyekben jó lenni. Egyfajta kedves életérzést elkapni, mint amit az Erasmus idején Olaszországban is éreztem. Aminek a velejárója az életöröm. Ott nagyon más a légkör, mint itthon. Sokkal könnyebb nyugodtnak lenni. Szimplán azért, mert más a néplélek, a hozzáállás. Ott sem gondtalan az élet, mindenesetre jó érzés kiszakadni az itthoni kontextusból, és kicsit ott létezni, vagy erre emlékezni, gondolni.

Fehér Enikő író, költő

„Verset és prózát is ír, de nem rajong a bemutatkozásokért.” Másképp: „1997, ír, olvas, rádiózik, háttérzajong. Meghalni ráér.” A Háttérzaj irodalmi kör egyik alapítójaként arról kérdeztük, mi az irodalom szerepe ma.

Őszintén, azt sem tudom biztosan, hogy mi volt az irodalom szerepe régen, húzhatunk-e határt. Az biztos, hogy olvasóként egy nagyon biztonságos szimulációhoz tudnám hasonlítani az irodalmat, ahol minden olyan, amilyennek én elképzelem, nem eshet bántódásom, miközben megélek olyan szituációkat, amilyenekre vágyom. Szerzőként is kipróbálható bármilyen szerep, ez egy nagyon jó munka, kiválasztani abból a sok-sok szóból pont a megfelelőt.

És nyilván nem mondok újat azzal, hogy az internettel egy rakat új lehetőség nyílt meg előttünk, amivel eljuthatunk az olvasókhoz. Persze továbbra is azt értékelem a legjobban, amikor egy fesztiválon hajnali háromkor megjelenik valaki a pultunk előtt, és beszélgetni kezdünk arról, mire való az irodalom, meg úgy egyáltalán, mi a csuda ez, miért ilyen érdekes. Ez például a téli Fekete Zaj Fesztiválon történt meg, egy apa-fia páros, ha jól emlékszem, mérnökök voltak, és faggattak, hogy mi ez.

Amikor az interjú készült, Enikőt még csak író-költőként ismertük. De mint tudjuk, a sors útjai kifürkészhetetlenek, és ma már a Kultúra.hu szerkesztőségének tagjaként találkozhatnak vele olvasóink.

Góg Angéla ételtervező

Hogyan válhat az étel kommunikációs csatornává, hogyan adhatja át ugyanazt az üzenetet ismeretlen emberek számára, és hogyan kapcsolódnak össze az ízek és az emlékek? Ebből a randiból kiderült.

A diplomamunkám óta vizsgálom, hogy az emlékezés és az étkezés milyen kapcsolatban áll egymással, hogyan idézhetnek meg ízek emlékeket. A kutatás első és legfontosabb lépése a személyes történetek gyűjtése: idegen emberek történeteit hallgatom és jegyzem le, és ezekből hozok létre egy új médiumot. A projekt személyes indíttatásból született: érdekelt, mit éreznek mások bizonyos ízek hatására, és a hasonlóságokat és különbségeket akartam feltérképezni. Bár az íz nagyon fontos – pláne, hogy autentikusan megidézze az adott ételt –, a személyes emlékekből egy kollektívat alkotok, ami mindenkiből előhívhat valamit. Nem az ételek elkészítése a feladatom, abban szakemberek segítenek. Én a gyűjtött történeteket szedem apró elemekre, és a részleteket felhasználva tervezem meg a számomra tökéletesnek gondolt ételem. Semmi sem véletlenszerű, minden a kiolvasható történetekből áll össze. A „mamasüti” például azért négyzetes, mert a nagymamák tepsiben sütöttek, és ha felidézzük a velük kapcsolatos élményeinket, azt látjuk magunk előtt. A formai kialakítást, az ízt, a textúrát a személyes történetek határozzák meg.

Győri Zoltán társasjáték-tervező, imprószínész

A társasjáték-tervezést nem tanítják iskolában, nem is nagyon van specifikus szakkönyv hozzá, mivel ez egy viszonylag fiatal szakma. Aki ez iránt érdeklődik, az egyik legjelesebb magyar művelőjétől kaphat szubjektív tanácsot.

A játékok tervezéséhez igyekszem inspirációt kutatva, ingerdúsan élni az életem. Sok kulturális élményen veszünk részt, és ha van ihletésem, azonnal leírom. A kidolgozást tudom időzíteni, az ötletek érkezését már kevésbé. Úgy szoktam fogalmazni, hogy „engedem jönni” az ihletet ezen a téren, mintha egy csapot nyitnék ki, és feljegyzem, ami jön. A játékterv kidolgozása már inkább pepecs munka. Üres lapokra színes tollakkal készül el az első skicc, hogy minél hamarabb legyen egy prototípusom, amivel lehet játszani. Mert a társasjáték-tervezés legfontosabb része nem az ötletelés, hanem a teszt. Annak érdekében, hogy szakmailag is képben legyek, tanulok a szakmától, figyelem a társasjátékos világot és a munkanapjaim java részében játszom.

Huszár Katalin anyagtervező

Magyarul egyszerűen hangzik, hogy anyagtervező. Az angol megfelelő, a CMF-designer jóval többet takar: a modern kor és a fogyasztói társadalom problémáira keres fenntartható megoldásokat. A definíciót és annak tartalmát Huszár Katalintól ismertük meg.

A CMF a colour, material, finish (szín, anyag, eldolgozás) hármas rövidítése. Az ipari formatervezésből nőtte ki magát önálló tervezési ágazattá. Nagyon egyszerűen hangozhat, de valójában elképesztően komplex tervezés, amin belül rengeteg terület, szakágazat van. A fenntarthatóság kifejezést ezerféle módon lehet értelmezni. Iparága válogatja. Nem az anyagokon van a hangsúly, hanem a tervezők és a felhasználók gondolkodásmódját kellene egyszerre megreformálni. Az anyagokra fókuszálva: a bambusz például roppant gyorsan növekvő növény, amiből a 3D-filamenttől ( formailag spagettihez hasonló műanyag szál, a 3D nyomtatáshoz szükséges nyersanyag – a szerk.) a bőrt helyettesítő anyagig sok mindent készítettek már. A műanyag szó első hangzásra tartózkodást válthat ki belőlünk, arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy mennyi előnyre tett szert általa a világ. Sok szintetikus szál húzási igénybevétele és szakítási szilárdsága felülmúlja a kenderét, a lenét vagy a gyapjúét, és még könnyűek is. A Bcomp által gyártott amplitex, amely egy lenkompozit, már az autóiparban is remekel, pedig ott elég szigorú tesztkövetelmények vannak.

Karácsony Flóra, a LaFlorArt megálmodója

Növényültetés orvosi lombikban és sebészeti érvágóval? Egészen egyedi ötlet, amelynek Magyarországon nincs párja, de külföldön is egészen unikális.

Nem volt másik példa előttünk. Főként külföldi oldalakon keresgéltünk és merítettünk ihletet és tudást, de ott sem nagyon található ilyen indusztriális jellegű florárium, senki sem ültetett eddig lombikokba legjobb tudásunk szerint. Sok-sok internetes kutatás segített a mostani cél eléréséhez, illetve jelenleg is dísznövénykertésznek tanulok. Fontos, hogy a növényekről is minél többet tudjak, kamatoztathassam a tudásomat, és a workshopokon még szélesebb spektrumban tudjak tudást átadni az érdeklődők számára. Az újrahasznosítás alappillére a vállalkozásnak, ezért is hívom „duplán zöld” projektnek. Sok kapcsolatot ápolunk gyógyszercégekkel és kémiai laborokkal, illetve egyetemekkel, kutatókkal, akik szívesen rendelkezésünkre bocsátják a nekik már nem kellő üvegeket.

Koniorczyk Bori, a Hosszúlépés. Járunk? megálmodója

Infotainment testmozgással – nagyon profán módon így is összefoglalhatnánk a városiséta-projektet, amely által olyan helyekre juthatunk el és olyan sztorikat hallhatunk, amikről az iskolai tananyag hallgat, holott a főváros történetének legizgalmasabb szegleteit mutatják be. De felvállaltak egy fontos láthatósági ügyet is.

A Hosszúlépéssel minden évben „felköszöntjük” Budapestet a szülinapján, azaz november 17-én, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének évfordulóján. Pár éve azt találtuk ki, hogy a köztéri szobrok kezébe lufit teszünk, a fejükre pedig papírkoronát. Ahogy a szülinapra készülődtünk, az Átlátszó 2018-as kutatása alapján összeállítottunk egy listát a budapesti köztéri szobrokról. Így derült ki, hogy mennyire kevés női szobor van Budapesten, és ezek többsége is meztelen dekorációs elem vagy táncoló nimfa. Ez nem ezért van, mert nem lenne kiből választani. Rengeteg olyan nő élt és alkotott Budapesten, aki megérdemelné, hogy szobra legyen. Egyszerűen arról van szó, hogy a történelmet leggyakrabban férfiak írják férfiakról, így mind a történelemkönyvekből, mind a közterekről hiányoznak a példaértékű női alakok. Az ominózus szülinap óta missziónk, hogy felhívjuk a figyelmet arra: Budapest több női szobrot érdemelne. Azóta állítottunk papírszobrokat, indítottunk Facebook-kampányt, ahol szavazni lehetett, hogy melyik híres nőalak kapjon szobrot először, 2020-ban a nőnapon pedig Kolodko Mihállyal felállítottuk Szenes Hanna miniszobrát.

Králl Kevin filmrendező

A Pénteki kultúrrandikkal az egyéni pályákon keresztül egy generáció helyzetéről is korképet adunk; a független filmes karrierút pedig más művészeti ágakkal is behelyettesíthető.

Ma Magyarországon évente készül hat-hét egész estés, élőszereplős film, de a további műfajoknak egyszerűen nincs érvényesülési lehetőségük. Az animációs, rövid- és dokumentumfilmek csak akkor tudnak emberek elé kerülni, ha fesztiválokon bemutatják őket. Ki lehet ugyan tenni őket a YouTube-ra, és abban reménykedni, hogy emberek rájuk kattintanak, de az teljesen más forma. Amikor fesztiválon, mozis környezetben, rendes hanggal és képpel levetítenek egy filmet, az egészen más élményt nyújt. Független filmesként más lehetőségem tehát egyelőre nincs. De nemcsak nekem, hanem a tapasztalt filmeseknek vagy akár a tanáraimnak sem. Tehát nem a díjak a legfontosabbak a fesztiválozásban, hanem a megmutatkozási lehetőség.

Módra Bettina & Palásti Kristóf land-art művészek

A PALDRA stúdiót alapító páros tagjai „megtanulták a természet nyelvét”, és megértették, hogy a bennünket körülvevő élővilág ajándék, ami egyszerre lehet egy tudatosabb életmód alapköve és képzőművészeti alkotás – de csakis úgy, ha tisztelettel adózunk iránta, és nem ellene, hanem vele együtt dolgozunk. Például land art alkotásokkal. De mi az a land art?

Számos művészeti irányzat, művészeti mozgalom kapcsolódik a land art (vagy earth art) művészethez. Ilyenek például a nature art, az eco art vagy environmental art. Eleinte, a hatvanas években a hagyományos szobrászati anyagok elhagyását, a tájba való kivonulást, monumentális méretű munkák létrehozását jelentette a környezet átformálásával. A nyolcvanas évekre átalakult, az alkotók nemcsak alakítani akartak a természeten, hanem odafigyelve, tudatosan együttműködni vele. Talán napjainkra teljesedett ki igazán a lényege, mert már nem csak önmagában értelmezhető – egybeolvad a tudományokkal, egyéb művészeti irányzatokkal, a dizájnnal. Mi az utóbb említett, a természet ritmusával harmóniában létező irányvonalat képviseljük, amikor kiemelünk részeket, új fókuszpontokat megmutatva. A művészi kifejezés gondolatformáló és társadalomra gyakorolt hatását egyre intenzívebben tapasztalhatjuk. Így fontos feladatnak és felelősségnek tartjuk, hogy reagáljunk a körülöttünk zajló világ sajátosságaira, párbeszédre, kreatív gondolkozásra és cselekvésre ösztönözzük a közösségeket a vizuálisan izgalmas megjelenítésen túl. Installációinkkal igyekszünk felhívni a figyelmet a környezetvédelemre, a megújuló energiák fontosságára, a természetben megtalálható anyagok használatára.

Mohos Zsófia fotográfus, a Görbeország projekt megalkotója

A legfontosabb tanulság, amit a Palócföld, vagy ahogy Mikszáth Kálmán nevezte, Görbeország lakóinak hétköznapjait és emlékeit megörökítő fiatal fotós megosztott velünk:

A lelassulás és az igényekből lejjebb adás képessége, az egyszerűség szeretete. Ezek közül az idős emberek közül a legtöbben végigélték a második világháborút, utána elvették mindenüket, jött a kommunizmus, de a nélkülözésben és a tragédiákban is megtalálták a jót, a szépet. Nincs olyan nyolcvan-kilencven éves ember, akinek valami tragédia ne történt volna az életében, sokan mégis annyira pozitívan és élettel telien tudnak visszatekinteni a múltra, és a mai napig is élni az életüket. Pedig magányosak, nehezen mozognak: ezer panaszkodnivalójuk lehetne, mégis mennek tovább. Jó a közelükben lenni, mert közben én is letisztulok és feltöltődöm. Egyébként is van igényem a befelé fordulásra, az elcsendesedésre, és ezt nagyon meg tudom élni velük.

Ökrös Zoltán Sztojka utcazenész

A Nyugat-Európában nagy népszerűségnek örvendő utcazene lassacskán kezdi meghódítani a budapesti utcákat, köztereket is. Interjúalanyunk egy nem mindennapi hangszerrel játszik.

Az elektromos citerát szeretnénk olyan közegbe helyezni, ahol rendes pódiumhangszerként funkcionál. Elvi akadálya ennek nincs, esetleg az lehet a buktató, hogy egyelőre annyira még nem ismeri az elektromos citerát a nagyközönség. Ha kimondom, hogy citera, mindenki fejében a lúdtollal, sok húrral pengetett hangszer jelenik meg. A mai rohamosan fejlődő világunkban minden felveszi a maga kortárs alakzatát, tehát a citerának is alkalmazkodnia kell ehhez a változáshoz, különben alulmarad a többi hangszerrel szemben.

Pintér Pálma, a Verkstaden alapítója

„Megoldom”, „Nyugi van”, „Not your aranyvirágszál” − aki Budapesten él és/vagy fesztiválokra is ellátogat olykor, biztosan belefutott már a kísérleti ruhamárkába, amelynek nem csupán a szöveg, hanem a technika is különlegességet ad.

A szitanyomás vagy szerigráfia egy nagyon régi technika, eredete több évszázaddal ezelőttre tehető. A lényege, hogy egy fa vagy fém keretre felfeszített speciális szövetre készül el a minta sablonja, ami aztán alkalmas arra, hogy a festéket átpréselve rajta, sokszorosítsuk vele a mintánkat. Ez a technika lényegében a második világháborútól a ’90-es évekig élte a fénykorát, de ezekben az időkben is leginkább reklámcélokra használták. Gondoljunk csak azokra a nagyon kúl, élénk színű, korabeli borotva- vagy púderreklám-plakátokra! Legnagyobb részük szitanyomással készült. Itthon nem hogy nem elsők között, sokkal inkább úgy érzem, az utolsók között voltam, akiknek még komolyabb céljaik voltak ezzel a viszonylag macerás technikával. Művészeti célra korábban is előszeretettel használták és használják ma is grafikusok, de például a reklámcélra készült termékek ma már nagyobb arányban készülnek automatizált gépekkel. Arról viszont valóban nem tudok, hogy ennyire kísérletező jelleggel, vagy például használt ruhákra nyomott volna bárki így előttünk, ahogy mi csináljuk. Erre büszke is vagyok eléggé!

Rotaru-Gulyás Eszter népi iparművész

Ki gondolná, hogy a tizenöt-tizennyolc évesek stílusa és kreativitása a leginspirálóbb egy ruhákat és kiegészítőket tervező népi iparművész számára? A korosztály egyediségre való törekvése és szemtelennek ható bátorsága az idősebbeknek is példát adhatna.

Olyan ruhákat és kiegészítőket szeretnék készíteni, amiket nemcsak ünnepeken, de a mindennapi életben, akár egy munkahelyen is lehet hordani, mert jól mutatnak, és nem zavaróan díszesek. Ez a modern oldal; de fontos, hogy a gyakorlati hasznot a hagyományainkhoz, a múltunkhoz kapcsolódó dolgokkal ötvözzem. (…) Szeretjük a szép dolgokat, de azért nem biztos, hogy jólesik, ha mindennap megbámulnak amiatt, mert valami kirívóan különleges van rajtunk. Ha az ember felvesz egy szép ruhát, másképp viselkedik, kihúzza magát, büszke. A népművészet esetében talán még nagyobb szükség van arra a bizonyos kiállásra. Szerintem egyébként sokaknak tetszenek az ilyen ruhák, de csak annyira, hogy megnézik, megcsodálják, aztán lerakják. Hogy örömmel fel is vegyék ezeket, egy következő lépés lesz, de hiszem, hogy meg fogják tenni.

Seidl Dénes és Dénes-Worowski Marcell, a ZeneMűvek alapítói

Szerintük a komolyzene az életünkről szól, és minden benne van. Ám sokan nem értik, tartanak és elzárkóznak tőle. Kultúrmissziójuk célja az, hogy közelebb vigyék a fiatalokhoz a klasszikus zenét. Tanácsuk azonban minden korosztály számára hasznos.

Ha elmegyek egy koncertre, és ott egy számomra ismeretlen darabot hallgatok meg, akkor nagyjából a húsz százalékát sikerül megértenem. Ezért a zenehallgatást meg kell előznie bizonyosfajta kutatómunkának: ki írta, milyen körülmények hívták életre a művet, vannak-e történelmi-társadalmi vonatkozásai. Természetesen egy laikustól nem várható el, hogy egy-egy koncert előtt ennyire mélyre ásson. A mi feladatunk az, hogy olyan információkat adjunk át, amelyek révén a közönségünk jobban megérti a kontextust. És ez csak az információs háttér. Fontos az is, hogy hogyan hallgatjuk a zenét, hiszen a fület, az idegrendszert is lehet arra érzékenyíteni, hogy egy-egy zenei megoldás nagyobb visszhangot keltsen bennünk. Erre azért van szükség, mert mindannyiunknak eleve nagyon magas az ingerküszöbünk. Ma már a dinamikus, nagyon gyors váltásokkal, erős hatásokkal operáló zenékhez vagyunk hozzászokva, és az az általános komolyzenei repertoár, amivel a koncerteken találkozhatunk, bizonyos szempontból alatta van ennek. Ahhoz, hogy egy-egy művet értékelni tudjunk, lejjebb kell vinnünk az ingerküszöbünket, és érzékenyebbé kell válnunk.

Vékony Anna és Kiss Balázs, a Hearrings hallókészülék-ékszer megalkotói

Annyi minden bekerül ma már a trendekbe, de a Hearrings tervezői nem divatossá akarják tenni a hallókészüléket, hanem azt szeretnék elérni, hogy a viselése és látszódása általánossá váljon, a hallássérültek pedig ne akarják elrejteni. De mint kiderül, nem ennyire egyértelmű a feladat.

A célunk az ékszerrel az, hogy a hallókészülék viselése ugyanolyan normális és elfogadott legyen, mint például az, ha valakin szemüveg van. Míg az mára stílusjeggyé vált, akik hallókészüléket használnak és készítenek, egyaránt arra törekszenek, hogy minél kevésbé látszódjon. Azon gondolkodtunk, hogyan alakítsuk át az eddig megszokott dizájnját, és a jelentkező modelleknek hogyan közvetítsük a kitűzött célt. Ez nem volt könnyű feladat, mert a célcsoportunk zárt közösség. Amikor páran jelentkeztek a felhívásunkra, elmondtuk nekik, hogy az ékszer a hallókészülék elfogadtatását segítené, és látszódnia kellene. Az alanyaink célja ezzel szemben az volt, hogy az eszköz minél inkább belesimuljon a fülükbe. Olyanok is akadtak, akiket leginkább a technológia érdekelt. Mindenféle véleménnyel és nézőponttal találkoztunk.

Zádor Eszter stage manager

A magyar színházakban az ügyelők felelnek az előadás lebonyolításáért. Az angolszász színházi kultúra stage managere ennél jóval többet jelent.

Mesterképzésre stage management szakra jelentkeztem, és bekerültem a Columbia University Stage Management Master of Fine Arts szakára. Ilyen szakon nem sok helyen van mesterképzés. A stage manager feladata leginkább a rendezőasszisztensi munkára hasonlít, de annál kicsit összetettebb. Magyarországon nem létezik ez a státusz. A mester szakon nagyon komoly elméleti képzés volt: mindent meg kellett tanulnunk, ami a színházban történik. Még azt is, ahogy a technikusok, a világosítók, a jelmez- és díszlettervezők dolgoznak. A stage menedzser technikai példányába mindent le kell jegyezni: például azt, hogy melyik szónál milyen fényváltások vannak. Az előadások közben ő mondja az operátoroknak, hogy mikor mi történik a színpadon. A színházakban szigorúan veszik a szakszervezeti szabályokat, azokat is betéve tudnunk kellett. Évente legalább két gyakornoki munkát kellett végezni az egyetemen kívül, és beszámolókat írni róluk. Összetett a feladatom: elengedhetetlen a kreativitás, a próbafolyamat során kapcsolatot kell tartani a ruha- és jelmeztervezővel, a technikusokkal, egyeztetni a próbákat és átlátni az egész folyamatot.

#pénteki kultúrrandi