Kányádi Sándor

Június 20-án történt

„A színház kiszámíthatatlan. Ugyanolyan erővel csinálja az ember azt is, amit a nézők nem szeretnek, és sokszor váratlan, hogy valamit megszeretnek” – fogalmazta a ma hatvanötödik születésnapját ünneplő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, Zsótér Sándor, akit többek között a Szegedi Nemzeti Színház, a Radnóti Miklós Színház és az egri Gárdonyi Géza Színház előadásaiban, illetve a Szerencsés Dániel, az Isteni műszak, a Testamentum, a Saul fia, a Fehér Isten, A hét nyolcadik napja és a Mennyei seregek című filmekben láthattunk.

Május 10-én történt

„Hálás vagyok, és örülök, ha valamit sikerül elérnem, de akkor is, ha valaki másnak sikerül. Attól, hogy valaki sikeres és boldog, nem vesz el a többiektől semmit. Sőt! Mintha el lehetne élni a másik elől az életet, pedig nem. Ez a kenyérféltés, ami a nagy magyar frusztráció ősforrása, nagy marhaság. Ezzel szemben az igazság az, hogy ha te jó vagy, és jót teszel, akkor nekem is jobb” – fogalmazta a ma negyvenöt éves József Attila-díjas író, költő, Weiner Sennyey Tibor, a Magyar Buddha, a Gül baba és a Versek a kisházból című kötetek szerzője.

Elég egy jó tér és egy jó ember, és akkor mindenre kíváncsiak a gyerekek

Kevés sikeresebb gyerekeknek szóló intézmény létezik az MNMKK Mesemúzeumánál. A titok nyitjáról Helmich Katalint, a múzeum szakmai vezetőjét kérdeztük.

Május 10-én történt

„A szavakat sem elég megőrizni, a vetőmagra is kell mindig gondolni. Bizonyára ezért próbálok verseket írni. Szavakat csíráztatni” – fogalmazza a költészetről és az irodalomról az 1929-ben ezen a napon született Kányádi Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Prima Primissima díjas romániai magyar költő, író.

Május 10-én történt

„A költészet megjelenéséig belső kozmoszban éltem, és ez a belső kozmosz most is megvan. Minden írásom ebből a kisgyermek által megőrzött és megvédett világból származik” – nyilatkozta lapunknak Weiner Sennyey Tibor József Attila-díjas költő, aki ma ünnepli születésnapját.

Kettős jubileumot ünnepel a Kaláka májusban

Kányádi Sándor költő születésének 95. évfordulója, valamint a Kaláka együttes megalakulásának 55. évfordulója alkalmából könyvbemutatóval egybekötött koncertet ad a zenekar május 5-én a 6színben.

Ez neked kultúra?

Mi a kultúra, és mi nem az? Mi mindent jelenthet számunkra a káromkodástól a katedrálisig? Mire gondol Magyarország 2024-ben, ha a magyar kultúrára gondol?

Május 10-én történt

1929-ben ezen a napon született Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, író, a Nemzet Művésze.

Gála a magyar nyelv napján

Gálaműsorral ünnepel idén is a magyar nyelv napja alkalmából az Anyanyelvápolók Szövetsége november 13-án, kedden a fővárosi Pesti Vigadóban.

Vers az, amit mondani kell

A 90 éve született és tavaly elhunyt Kányádi Sándor költő emléke előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata a költő versei, önvallomásai alapján összeállított előadással, amelyet október 30-án mutatnak be.

Sándor bácsi univerzuma

A „Kamasz szelek fütyürésznek” című, a Petőfi Irodalmi Múzeumban látható, Kányádi Sándor versei ihlette kiállítás a fotókon keresztül új távlatokat ad a verseknek, s egy mágikus, valóság és képzelet összecsúszásából születő univerzum hatása alá kerülhet a látogató. Költészet és fotográfia ritka pillanatainak lehetünk tanúi.