képzőművészet
Inkább csatorna voltam, mint festőművész
Sáli Levente kiskunhalasi festőművész 25 éves munkásságának új dimenzióját nyitotta meg az a halasi csipke ihlette akrilfestmény-kollekciója, mely elmondása szerint különleges, kegyelmi állapotban született.
A Ludwig Múzeum hatodik alkalommal hirdeti meg az ARTtransfer-díj pályázatot
A Ludwig Múzeum idén is meghirdeti a kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított ARTtransfer-díj pályázatát, amelyre magánszemélyek jelentkezését várják az elmúlt három évben megvalósult projektjeikkel október 6-ig.
Salvador Dalí és Európa-hírű magyar kortársak a füredi aukción
Tizenötödik alkalommal rendez a Pintér Galéria és Aukciósház nyári árverést Balatonfüreden, amely az utóbbi években az egyik legkiemelkedőbb társasági eseménnyé emelkedett az északi parton. Az aukció képeit a Vaszary Galéria termeiben lehet megtekinteni, az augusztus 17-én tartandó árverés az elmúlt évekhez hasonlóan a Vaszary Galéria Széchenyi nagytermében, illetve a galéria parkjában fogadja az érdeklődőket.
Őszig látogathatjuk a Magyar Nemzeti Galéria holokausztkiállítását
A magyarországi holokauszt emlékezetének szentelt tárlat alkotásai narratív, figuratív, sokszor képregényszerű formában emlékeznek meg történelmünk egyik legsötétebb órájáról. A kiállítás október 13-ig meghosszabbítva tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában.
Exkluzív tárlatvezetést tart Tarján Zsófi a budapesti Banksy-kiállításon
A The World of Banksy – Az utca a festővásznam című tárlaton július 18-án, csütörtökön a Honeybeast énekese kalauzolja a látogatókat az alkotó életművében.
Best of Diploma kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
Immár hagyományosnak számító, a legjobb diplomamunkákat bemutató kiállítással zárja a tanévet a Magyar Képzőművészeti Egyetem. A végzős hallgatók munkáit július 11. és augusztus 31. között tekinthetik meg az érdeklődők az MKE Andrássy úti és epreskerti épületében.
Kusnyár Eveline képzőművész bemutatkozása a HAB-ban
Július 4-én nyílt meg az MBH Bank Művészeti Alapítvány pályázatán nyertes művészek második kamarakiállítása. A Hungarian Art & Business (HAB) földszintjén lévő központi térben mutatkozhatnak be a meglévő vagy kifejezetten a helyszínre tervezett művészeti projektek.
Ők nyerték el az idei Kassák kortárs művészeti díjat
A Koltay Dorottya Szonja és Seress Anna képzőművész-kurátor páros kiállításterve nyerte el az idén harmadik alkalommal meghirdetett Kassák kortárs művészeti díjat; a pályaművet a budapesti Kassák Múzeum mutatja be önálló kiállítás formájában 2025-ben.
A festészet és a lelkem állapota két teljesen különálló dolog
Szlávik Barbara védjegyévé váltak a monokróm képek: a művészethez való zsigeri kötődéséről, az alkotás folyamatáról és a terveiről is beszélgettünk.
A fiatal, részeg költőtől a macskalányig
A Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteménye mennyiségi és minőségi szempontból is az ország dobogósai közé tartozik. A több ezer darabos gyűjteményből nagyszabású és értő válogatás nyílt meg az intézmény emblematikus kiállítóhelyén, a szecessziós Cifrapalotában.
A gyógyító nem az, aki gyógyít
Nadia Kaabi-Linke berlini képzőművésznél jártunk, akinek művei a geopolitika, a bevándorlás és a transznacionális identitások témáival foglalkoznak. Egyik legismertebb munkája a New York-i Guggenheim Múzeum gyűjteményében szereplő Flying Carpets.
Damien Hirst visszadátumozta az NFT-munkáit
Damien Hirst The Currency című sorozatának 2016-ra datált alkotásairól kiderült, hogy 2018-19-ben készültek.
Két új állandó kiállítás nyílt a Herman Ottó Múzeumban
A titkos és a publikus, valamint a Miskolc anno című tárlatokkal bővült az idén 125 éves, Az Év Múzeuma díjra is jelölt Herman Ottó Múzeum.
Műterem-látogatás, performansz és kulisszatitkok az Artus Tavaszon
A Goda Gábor alapította Artus sok éve ad otthont a legkülönbözőbb műfajban és stílusban alkotó képző- és iparművészeknek. Az ArtusLakók időről időre megmutatják magukat kiállításokon és nyitott műterem-látogatásokon. Legközelebb május 21. és 26. között engednek betekintést az alkotófolyamatokba.
Habfürdő és hidegzuhany
A magyar animáció évében muszáj szólnunk arról az animációs filmről, amelyhez nincs és nem is lesz többé hasonló: az 1980-ban bemutatott Habfürdőről. Kovásznai György munkája a harmadik egész estés magyar rajzfilm volt, és az első, amelyet csak felnőtteknek szántak. A közönség nem értette, a kritika elmarasztalta. Mégis élő és aktuális ma is. Mi a titka?
Szeretném azt az érzést kelteni a nézőben, hogy ez az ő története is
Murányi Kristóf képzőművész kollektív múltunkat feldolgozó képei tíz éve robbantak be a közösségi médiába. Az önmenedzselés nem izgatja, ám ha valaki szerethetően ironikus képeket készít, amelyek könnyen utat törnek maguknak, annak nem kell magáról beszélnie. Csak ha kérdezik.