kiállítás
Mesterművek érkeztek Debrecenbe!
Több mint félszáz remekmű, többek között Monet, Van Gogh, Cézanne, Matisse, Modigliani, Picasso, Andy Warhol és Lichtenstein olajképei, rajzai érkeztek Debrecenbe június 12-én, amelyeket a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ június 18-án megnyíló Impressziók című kiállításán lehet megtekinteni. A tárlat szeptember 23-ig látható.
Egy kékfestő műhely története
A kékfestő már a múlté, vagy bekerülhet a mai ruhatárunkba? Az Örökkék márka tervezője beilleszti a kékfestőt a XXI. század öltözékeibe. Divatbemutatójukat megnézhetjük június 23-án, a Múzeumok Éjszakáján a Goldberger Textilipari Gyűjteményben. Ide látogattunk mi is, hogy megismerjük egy kékfestő műhely történetét, és megtudjuk, milyen programokkal várnak a múzeumok.
Éjszakázz a múzeumokkal!
A Göcseji Múzeumban romkocsma nyílik a Múzeumok Éjszakáján, emellett kiállításokkal, koncertekkel, előadásokkal, bábszínházi produkcióval és divatbemutatóval is várják a látogatókat. Szekszárdon pedig várostörténeti kiállítás, zseblámpás kalandtúra, szerb táncház és tárlatvezetések is lesznek!
Az op-art születése
A madridi Thyssen-Bornemisza Múzeumban nyíló, Az op-art születése című életmű-kiállítással kezdődik Victor Vasarely művészetének európai újrafelfedezése – nyilatkozta Baán László, a budapesti Szépművészeti Múzeum főigazgatója június 6-án Madridban a világhírű magyar származású művész munkásságát bemutató tárlat megnyitása alkalmából.
Tárlat az anyák megmentőjéről
Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulója tiszteletére a 2018-as évet a magyar kormány Semmelweis-emlékévvé nyilvánította. Ebből adódóan a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum kiemelkedő szerepet szán Semmelweis alakjának és a szülészet történetének. Elsőként a Saját kezűleg című kamarakiállítással várják az érdeklődőket. A tárlat kurátora, Horányi Ildikó mesélt nekünk.
Nemzetközi díjat nyert a PIM appja
Nemzetközi díjat nyert a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) applikációja, melyet a nagyszalontai Csonkatoronyban nemrég nyílt kiállításához fejlesztettek ki. Az AVICOM-tól (AVICOM, ICOM International Committee for Audiovisual, New Technologies and Social Media) kapott elismerést Asztalos Emese és Sidó Anna, az Arany-kiállítás kurátorai veszik át Kölnben, a hivatalos díjátadón május 31-én.
Kiállítás a fővárosi hidakról
Az új budapesti Duna-híd nemzetközi tervpályázatra beérkezett munkákat és a fővárosi hidak múltját bemutató kiállítás nyílt május 28-án a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben, Budapesten. Az angol és magyar nyelven is olvasható tárlat szeptember közepéig tekinhető meg.
Összművészet a ZsiMü-n!
Több mint 24 eseményen csaknem 300 művész lép fel az idei Zsidó Művészeti Napokon (ZsiMü), mely május 28-án startol. Az ország kiemelkedő összművészeti eseménysorozatán olyan kiváló művészeket láthatunk, mint Ónodi Eszter, Szulák Andrea, a Hot Jazz Band, a Budapest Jazz Orchestra, Dés László, Mácsai Pál, Kern András, Horgas Eszter és László Boldizsár.
Svájc kapta az Arany Oroszlánt!
Svizzera 240 – House Tour című kiállításával Svájc nyerte el a legjobb nemzeti projektnek járó Arany Oroszlán-díjat a 16. Velencei Építészeti Biennálén, a FREESPACE című főkurátori kiállítás résztvevői közül pedig Eduardo Souto de Moura portugál építészt jutalmazták Arany Oroszlánnal a május 26-ai díjátadón.
Izgalmas pavilonok a Giardiniben
Jártunk elvarázsolt csodakamrában, elgondolkodtunk a kötött pálya és a szabadtér viszonyán, kilőhettük a szőnyegporoló-kapun a pipát, és választ kaptunk arra is: meg lehet-e vajon mérni egy fal árnyéknak súlyát? A 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále egyik fő helyszínét, a Giardinit látogattuk meg, azon belül is 6+1 pavilont.
A világszínvonalú gyűjtemény
Van egy gyűjtő, akinek szenvedélyét annyira megszerette Barcsay Jenő, hogy több festményét is neki adta, pedig a festőóriás nem szívesen vált meg műveitől. Most ez a gyűjtő, Vass László Szentendrére hozta el festményei és szobrai egy részét: A geometria szépsége című, magyar és nemzetközi műtárgyakat összeválogató tárlat május 25-én a szentendrei MANK Galériában nyílt meg.