kiállítás

A Semmitől az Egyig lépnek a Mai Manó Házban látható fotófilmek

Hámos Gusztáv és Katja Pratschke első önálló, nagyobb léptékű magyarországi kiállítása az alkotópáros legjellemzőbb műfajának, a fotófilmnek a segítségével mesél szabadságról, történelemről és Budapestről.

Kortárs galéria és rendezvénytér költözött a Corvin-palotába

Magyarország legnagyobb privát galériatere rendszeresen frissülő művészeti kiállításokkal várja látogatóit a régi fényében tündöklő Corvin Palace épületében. Az Apollo Gallery rugalmas konstrukciókkal bérelhető rendezvényhelyszínként is vonzza a budapesti közönséget.

Az MMA díjazottjainak munkáiból nyílt kiállítás a Vigadóban

A Magyar Művészeti Akadémia kiemelt feladatának tekinti a hazai alkotóművészek megbecsülését, támogatását és ösztönzését, így minden tagozat évente két díjat adományoz saját művészeti ága kiemelkedő képviselőjének, négy ösztöndíjat a közép- és két Életút-díjat az idősebb generáció alkotóművészeinek.

Illusztrátor Pajtások Szentendrén: tavaszi zsongás a moziklubban

Nyúlfarknyi beszámoló egy kiállítás megnyitóról.

A legjobb immerzív vetítés a saját agyunkban játszódik

Már látogatható a budapesti Light Art Museum legújabb kiállítása, a Phantom Vision – Az érzékelés mélyáramlatai című nemzetközi válogatás.

Íróportrék az örökkévalóságnak

Milyen a jó portréfotó? Nehezíti-e a fotós dolgát, ha az alanya híres ember, például író? Fontos-e, hogy az író írónak is látsszon a róla készült fényképen? És az, hogy tetszik-e neki a róla készült kép? Ha nem teszik, el kell dobni? A Petőfi múzeum jelenlegi és korábbi fotósait kérdeztük a témáról, akik munkáiból A halandóság törékeny arcai című kiállítás második része válogat. Írásunk első részében Gál Csaba és Birtalan Zsolt emlékezik.

Hosszú út vezetett az esztergapadtól Munkácsy halhatatlanságáig

A szegedi Móra Ferenc Múzeum Munkácsy, a festőzseni című kiállítása az eddigi egyik legnagyobb volumenű tárlat az országban.

Weiler Péter és Bartha Dorka a balatoni retró nyomába ered

Weiler Péter festőművész és a balatonoffseason fotósa, Bartha Dorka új közös kiállítása a balatonboglári Vörös és Kék kápolnában nyílik meg.

Az anyag mélyén címmel nyílik kiállítás a Faur Zsófi Galériában

Baksai József, Benyovszky-Szűcs Domonkos, Vince Briffa, Gábor Áron, Gacsályi Bíborka Lina, Christoph Mayer és Romvári Márton alkotásaiból nyílik csoportos kiállítás Az anyag mélyén címmel a Faur Zsófi Galériában. A tárlatot Domokos Ferenc, a kiállítás kurátora nyitja meg szeptember 3-án.

A viselőjükről is beszélnek az ékszerek

Ragyogj! – Ékszerek ideje címmel nyílik új időszakos kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tervezett kiállításban korszakokon átívelve mutatják be a kurátorok, hogy az ékszerek azon túl, hogy kiemelkedő esztétikai értéket képviselnek, milyen mélyebb jelentéseket hordoznak.

Gyulán állítják ki Ferenc József kedvenc festője képeit

Kiállítás nyílik a gyulai Kohán Képtárban Penteli Molnár János, az egyik legnagyobb hazai csendéletfestő műveiből szeptember 5-én. A művész élete több ponton kötődik Békés vármegyéhez és Gyulához.

A Duna gátján lesz az ikonikus absztrakt művész első önálló nemzetközi kiállítása

A Zsdrál Art Galéria Lantos Ferenc-anyaga elsőként mutatkozik be nemzetközi múzeumban önálló kiállítás keretében. A Lantos: The Creation of Nature című tárlat Szlovákia egyik legfontosabb kortárs művészeti kiállítóterében, a Danubiana Meulensteen Art Museumban látható szeptember 6. és október 20. között. A kiállítás kurátora Dr. Mészáros Flóra művészettörténész.

Meztelenül a múzeumban

Meztelenül is meg lehet nézni egy marseille-i múzeum nudista kiállítását, egy feltétel azonban van: cipő viselése kötelező!