Kieselbach Galéria
Árverésen Vajda Lajos legnagyobb magánkézben őrzött olajképe
A Kieselbach Galéria árverésének egyik főszereplője Vajda Lajos 1936-os Gyertyás lány című remekműve, a legnagyobb méretű, még magánkézben őrzött olajkép abból a különleges életműből, amely az 1945 utáni modernségre komoly hatással bírt.
Életműrekordok a Kieselbach Galéria árverésén
Patkó Károly Mediterrán kikötője (Hajóácsok) kelt el a legmagasabb áron, 180 millió forintért a Kieselbach Galéria 70. téli aukcióján kedd este Budapesten. Ezzel az eladási árral a római iskola tagja túlszárnyalta eddigi életműrekordját.
Klasszikus remekművek és az elmúlt 77 év alkotásai a Kieselbach Galériában
Klasszikus remekműveket és az 1945 óta eltelt 77 év alkotásaiból álló válogatást bocsát árverésre a Kieselbach Galéria a 70. művészeti aukcióján, amelyet december 20-án rendeznek a Budapest Marriott Hotelben.
Sosem látott rekordok a Kieselbach Galéria kortárs árverésén
Taroltak a klasszikus kortársak és a kortárs klasszikusok 2022. november 11-én. Sosem látott árverési és életműrekordok születtek a Kieselbach Galéria első kortárs aukcióján.
Kornisstól Kármánig – A Kieselbach első kortárs aukciója
A Kieselbach Galéria egészen kivételes anyaggal készül az első kortárs aukciójára. A 122 tételből álló lista 77 évet fog át.
Modern ikonok, kortárs klasszikusok és feltörekvő fiatalok a Kieselbach Galéria aukcióján
Az 1945-től 2022-ig terjedő időszakból válogat a Kieselbach Galéria első kortárs árverése, amelyen a valaha volt legmagasabb kortárs kikiáltási árról indul a licit.
A Brody-gyűjtemény is szerepel a Kieselbach Galéria új kiállításán
Egy rekordgyanús Czóbel, különleges Aba-Novák-, Batthyány Gyula-festmények és a Brody-gyűjtemény is szerepel a Kieselbach Galéria október 13-ig látható kiállításán és őszi árverésén.
Kiállítás és életműkönyv F. Kovács Attila tervező munkáiról
F. Kovács Attila – ATTILAFK – sokoldalú, kreatív tervezőművész, aki az 1970-es évek óta több művészeti ágban is maradandót alkotott itthon és a nemzetközi színtéren. Pályáját életműkönyv és a Kieselbach Galéria kiállítása foglalja össze.
Youhu, éljen, éljen! – Kortárs kiállítás a Kieselbachban
A Youhu Rieder Gábor és Sárvári Zita szubjektív válogatása a Kieselbach Galériában a legsikeresebb Y generációs magyar művészek munkáiból.
Meleg van, menjetek múzeumba! – Nagy nyári kiállításajánló
Nyáron két csobbanás között a fővárosban és vidéken egyaránt jobbnál jobb tárlatok közül válogathatunk. Kiállításajánló.
Az Y nemzedék legjobb magyar képzőművészei közösen mutatkoznak be
A kortárs művészek arculatteremtő bemutatkozói olyan csoportos kiállítások, ahol egy-egy nemzedék legjava szerepel. Ilyen volt a hatvanas években az Iparterv, ami mára a nemzedék címkéjévé vált, és ilyennek készül a Youhu is.
Czene Béla, a retró korszak krónikása
Divatosan felöltözött fiatal lányok, gyönyörű aktmodellek, színekben tobzódó presszók és rohanó járókelőkkel teli pesti utcák jelennek meg Czene Béla képein.
A valóság szerelmese – Czene Béla festészete
A valóság szerelmese címmel nyílik Czene Béla életművét bemutató kiállítás június 7-én a Kieselbach Galériában. A megnyitón lelepleznek egy 1942 óta rejtőzködő, monumentális Czene-festményt is.
Rekordok a Kieselbach Galéria árverésén
Százmillió forint felett kelt el egy külföldi gyűjteményből hazatért Aba-Novák-festmény és Márffy Ödön egyik tájképe, de életműrekordok is születtek a Kieselbach Galéria kedd esti tavaszi árverésén a Budapest Marriott Hotelben.
Kincsek a Kieselbach Galéria aukcióján
Csütörtöktől látható a Kieselbach Galéria aktuális kiállítása, melynek „csúcsműve” Vaszary János több mint százmilliósra taksált képe, valamint a kalandos úton külföldről hazakerült Aba-Novák Vilmos-tájkép.
Kétszázmillió forint felett kelt el két kép a Kieselbach Galéria téli árverésén
Kétszázmillió forint felett kelt el két kép a Kieselbach Galéria téli árverésén: Rippl-Rónai Fésülködő nő című festményét 280 millió forintnál, míg Galimberti Sándor enteriőrjét 220 millió forintnál ütötték le hétfőn este a Budapest Marriott Hotelben, a galéria 67. téli aukcióján.