kinevezés
Vadász Dániel lett a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója
Dr. Vadász Dániel énekművészt, kulturális menedzsert bízta meg a Csokonai Nemzeti Színház igazgatói feladataival Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése. A képviselő-testület október 30-i ülésén öt évre, november 1-től 2030. október 31-ig bízta meg Vadász Dánielt a direktori feladatok ellátásával – adta hírül honlapján a debreceni teátrum.
Nemcsák Károly marad a József Attila Színház igazgatója
A következő ötéves ciklusban is Nemcsák Károly marad a József Attila Színház igazgatója. Kinevezési oklevelét Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter vasárnap adta át a Shrek, a Musical című előadás megtekintése előtt a színpadon.
Még öt évig Barnák László vezeti Szeged színházi életét
Hivatalosan is elkezdte újabb ötéves főigazgatói ciklusát Barnák László a Szegedi Nemzeti Színház élén. Az újra kinevezett intézményvezető hét éve irányítja a szegedi teátrum munkáját.
Rajna Martin lesz a Luxemburgi Filharmonikusok történetének legfiatalabb zeneigazgatója
A 29 éves művész, aki jelenleg is a Magyar Állami Operaház és a Győri Filharmonikusok első karmestere, a 2026/2027-es évadtól veszi át a világhírű luxemburgi együttes vezető pozícióját Gustavo Gimenótól.
Három színházigazgatót neveztek ki
Döntés született a Budapest Bábszínház Közhasznú Nonprofit Kft., a Margitszigeti Színház Nonprofit Kft., valamint a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetői tisztségének betöltéséről – közölte január 10-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
Alberto Barbera marad a velencei filmfesztivál igazgatója
Még legalább két évig Alberto Barbera marad a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója – jelentette be döntését a Velencei Biennálé igazgatói testülete.
Gulyás Balázs neurobiológus az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat új vezetője
Gulyás Balázs neurobiológus lett az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) új vezetője. A kinevezési okiratot Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter adta át kedden Budapesten.
Juhász Zoltán lett a Békés Megyei Könyvtár új igazgatója
Április elsejétől öt éven át Juhász Zoltán vezetheti a Békés Megyei Könyvtárat – erről határozott a megyei jogú város közgyűlése csütörtöki ülésén.
Új vezetőt neveztek ki a moszkvai Tretyjakov Képtár élére
Leváltották csütörtökön a moszkvai Tretyjakov Képtár vezetőjét, Zelfira Tregulova nemzetközileg elismert művészettörténész nyolc év után távozik a világhírű galéria igazgatói székéből.
A 22 éves Tarmo Peltokoskit nevezték ki a toulouse-i operaház zenei igazgatójává
Tarmo Peltokoski finn karnagyot nevezték ki kedden a dél-franciaországi Toulouse-i Capitole Operaház és Nemzeti Zenekar zenei igazgatójává, miután elődje, Tugan Szohijev orosz karmester márciusban arra hivatkozva lemondott posztjáról, hogy elviselhetetlen nyomás nehezedik rá annak érdekében, hogy foglaljon állást egyik vagy másik fél mellett az ukrajnai háború ügyében.
Pál D. Attilát nevezték ki a marosvásárhelyi színház ideiglenes vezérigazgatójává
Pál D. Attilát nevezte ki a román kulturális minisztérium a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ideiglenes vezérigazgatójává – közölte kedden az erdélyi teátrum.
Rátóti Zoltán lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora
Áder János köztársasági elnök a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorává nevezte ki Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színművészt hétfőn a Sándor-palotában.
Both Miklóst nevezték ki a Hagyományok Háza főigazgatójának
Both Miklós zeneszerző, előadóművész, néprajzkutató veszi át november 19-től a Hagyományok Háza vezetését; az új főigazgató kinevezése öt évre szól – jelentette be az intézmény keddi állománygyűlésén Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.
Új vezető a Kassák Múzeum élén
Szeredi Merse Pál művészettörténész vette át a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum – Kassák Múzeum vezetését.
Újabb öt évre Baán László lesz a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
Interjú Baán Lászlóval, a Szépművészeti Múzeum igazgatójával.