Király László

Király Levente emlékét őrzi a Szegedi Nemzeti Színház új díja

Barnák László főigazgató kezdeményezésére Király Levente, a társulat örökös tagja, Kossuth-díjas művész, a nemzet színésze emléke előtt tisztelegve közösségi díjat alapított a Szegedi Nemzeti Színház – tájékoztatta a teátrum pénteken az MTI-t.

Király László, Sebestyén Aba és Bede Kincső kapta az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat

Király László Kossuth-díjas költő, műfordító, Sebestyén Aba rendező, színművész és Bede Kincső fotóművész kapta idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat. A kitüntetéseket Kelemen Hunor adta át pénteken este Kolozsváron.

Király László: Nem vagyok csillagjós, de a reményről nem mondok le

November 19-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Király László Kossuth- és József Attila-díjas romániai magyar költő, író, műfordító, a második Forrás-nemzedék kiemelkedő tagja. Fontos műve a Kék farkasok című regény, amelyben az ötvenes évek Romániájának kritikai ábrázolását nyújtja.

Átadták a Méhes György-díjakat

Király László Kossuth-díjas költő, író és Temesi Ferenc Kossuth-díjas író, műfordító részesült a Méhes György Életműdíjban. Méhes György-díjat kapott Borsodi L. László, Méhes György-debütdíjat pedig a kolozsvári Bréda Ferenc Irodalmi Kör és a Hervay Klub.

Király László és Polner Zoltán Katyn requiemét mutatják be Lengyelországban

Varsóban, Krakkóban és Gdanskban mutatják be a hét végén Király László zeneszerző és Polner Zoltán költő Katyn requiem című művét a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy Viktor Kórus előadásában.

Ha nem képzelte volna maga elé az olvasót, nem írt volna egy sort sem – Interjú Király László íróval

Mesterien bánik a szavakkal, a formával, de úgy véli, a tehetség, a tudás semmit nem ér, ha nincs a műben egy gondolat, amelyet felkínálhat az olvasónak.