klasszikus zene

Újabb nemzetközi turnén szerepeltek sikeresen a Szolnoki Szimfonikusok

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar ismét nagy sikerű nemzetközi turnét tudhat maga mögött. Az október 25-én Szolnokon, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban kezdődő turné 28-án a budapesti Zeneakadémián folytatódott, majd a bécsi Ehrbar Palais-ban zárult.

Erdélyi turnéra indul a Liszt Ferenc Kamarazenekar

November első hetében négy erdélyi városban, Szatmárnémetiben, Nagybányán, Kolozsváron és Nagyváradon üdvözölheti a közönség a legismertebb magyar kamaraegyüttest.

Felszabadító és kemény mester – Rados Ferenc 90 éves

„Meggyőződésem, hogy Rados Ferenc minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze” – írta a kétezres évek elején elején tanítványa, pályatársa, Schiff András. A 90 éves mestert a magyar zeneművészet más kiválóságai is méltatják.

Ingyen zenélnek Európa legtehetségesebb fiatal muzsikusai

A Fesztiválzenekar akadémistái november 5. és 8 között iskolákban, kórházban, idősotthonban játszanak, de felbukkannak postán, hotelben és gyárban is.

Elhunyt Chopin műveinek egyik legkiválóbb tolmácsolója

Hetvenkét éves korában elhunyt Janusz Olejniczak kiváló lengyel zongoraművész, Fryderyk Chopin műveinek világszerte ismert tolmácsolója – közölte hétfőn a lengyel közszolgálati rádió hírügynöksége (IAR).

Messiaent idézik meg a Zeneakadémián

Október 15-én a Zeneakadémia Solti-termében mutatják be a Kvartett az idők végezetére című kompozíciót, melyet kortárs tánccal, vetítéssel és fényinstallációval adnak elő.

Frankl Péter: Eleget játszottam életemben

A 89 éves Frankl Péter Londonban élő Liszt-díjas zongoraművész nemrég Budapesten járt, kifinomult játékát mégsem élvezhettük. Ennek okáról is szó esett interjúnkban.

Az Operaházban világsztárokkal ünnepli húszéves fennállását a Georg Solti Akadémia

Az elismert olaszországi bel canto nyári akadémia jelentős nemzetközi karriert építő egykori növendékei közül Aigul Akhmetshina, Freddie De Tommaso, Hera Hyesang Park és Paul Grant lép fel október 20-án a Magyar Állami Operaházban. A gálakoncerten közreműködik az Opera Zenekar, vezényel Kovács János.

Virtuóz barokk utazás a Zeneakadémián a világhírű Daniel Hope hegedűművésszel

Október 8-án a Nagyteremben ad koncertet kamarapartnereivel a brit sztár, az Air – A Baroque Journey című estjükön a 17. század virtuóz komponistáinak zenéjéből válogatnak különleges darabokat.

Mendelssohn és Mahler művei a Zeneakadémián és a Pesti Vigadóban

A zenei élet egyik legizgalmasabb karmester-egyénisége, Christoph Eschenbach vezényletével ad két koncertet Mendelssohn és Mahler műveiből a MÁV Szimfonikus Zenekar. Az Örök ifjúság című hangversenyt október 26-án a Zeneakadémián, október 27-én pedig a Pesti Vigadóban hallgathatják meg az érdeklődők.

A Szent Erzsébet legendájával kezdődik a negyedik Liszt Ünnep eseménysorozata

Liszt Ferenc Árpád-házi Szent Erzsébet történetéből született oratóriuma, a Szent Erzsébet legendája elevenedik meg nagyszerű hazai és nemzetközi művészek előadásában, Vashegyi György vezényletével a negyedik Liszt Ünnep kulturális fesztivál nagyszabású nyitókoncertjén, október 9-én, a Művészetek Palotájában.

A francia Becsületrend Lovagja címmel is büszkélkedhetett a hazai kamarazene mestere

Nyolcvan éve, 1944. szeptember 30-án született Rolla János Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar alapító tagja, korábbi hangversenymestere és művészeti vezetője, aki a felismerhető egyéni hangzást nevezte a legfontosabbnak a zenében.

Átadták a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek új otthonát

A Dohnányi Ernő Zenei Központ professzionális zenekari és énekkari, valamint kamarazenei stúdiófelvételekre ad lehetőséget, valamint mostantól hangversenyekkel is várja a közönséget.

Ünnepélyesen megnyílt a felújított Kodály Intézet

A több évig tartó teljes rekonstrukció során a korszerűsítés mellett további tantermekkel és a legmodernebb oktatástechnológiai eszközökkel gazdagodott a Zeneakadémia kecskeméti intézményének otthona.

Bécs Strauss nélkül olyan, mint Ausztria a Duna nélkül

Idősebb Johann Baptist Strauss, a bécsi keringő első igazi mestere, a bécsi újévi koncertek záródarabja, a Radetzky-induló komponistája százhetvenöt éve, 1849. szeptember 25-én halt meg.

Kortárs szerzők, jazz és az Ezeregyéjszaka zenéi a BDZ-napon

A Budafoki Dohnányi Zenekar egész napos, sokszínű programra hívja az érdeklődőket szeptember 29-én a Zeneakadémiára.