Klebelsberg Kuno

Klebelsberg Kunó 90 éve hunyt el

Kilencven éve, 1932. október 11-én hunyt el Klebelsberg Kunó gróf, a két világháború közötti időszak legnevesebb kultúrpolitikusa.

Konferencia és kiállítás Klebelsberg Kunóról Pécsett

Klebelsberg Kunó egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter munkásságáról háromnapos konferencia kezdődik ma, majd a rendezvény zárásaként kiállítás nyílik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) bölcsészkarának, levéltárának és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) területi bizottságának szervezésében.

Varga Mihály: Ma is érvényesek a klebelsbergi gondolatok

A kultúra, a művészet, az oktatás azok a téglák, amelyek megtartják a magyar nemzet épületét. Klebelsberg Kunó gondolatai jegyében adtuk vissza a köznek az egykori kultuszminiszter kastélyát és könyvtárát – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton Pesthidegkúton.

Felavatták a szobrot

Felavatták Klebelsberg Kunó egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter állószobrát, Juha Richárd szobrászművész alkotását május 15-én a Debreceni Egyetem (DE) központi épülete előtti téren. Balog Zoltán, az ügyvezető kormány emberi erőforrások minisztere avató beszédében elmondta: Klebelsberg Kunó öröksége „a nemzet szolgálatát hivatásul választó ember számára mérték, példa és biztatás”.

Klebelsberg Kuno szobrát avatták Kápolnásnyéken

Születésének 140. évfordulója alkalmából felavatták Klebelsberg Kuno mellszobrát Kápolnásnyéken.

Klebelsberg Kuno szobrát avatták Kápolnásnyéken

Születésének 140. évfordulója alkalmából felavatták Klebelsberg Kuno mellszobrát Kápolnásnyéken. A november 13-án tartott ünnepségen beszédet mondott dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, valamint L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára is.