koncert
Opera, dalest, jazz, nagyzenekari koncert a kismartoni Herbstgold Fesztiválon
Metamorfózisok mottóval rendezik az idei Herbstgold Fesztivált szeptember 15-től 26-ig Kismartonban. Opera, dalest, dzsessz, nagyzenekari koncert és a kamarazene is elhangzik a fesztiválon, amelynek művészeti vezetését Julian Rachlin hegedűművész vette át.
Balatonvilágoson rendezik meg a Balaton ünnepét
Hagyományteremtő szándékkal, először rendezik meg a Balaton ünnepét Balatonvilágoson, a Club Aliga területén szeptember 17-én. Az esemény célja, hogy évente egyszer ünnepi programon találkozzanak egymással mindazok, akik sokat tesznek a Balatonért: a vendéglátók, a szolgáltatók, a szervezők, a művészek és a közönség.
Klasszikus zene, jazz, pop és kultfilmek – Az Európai Hidak Berlinbe repít
Szeptember 17. és 30. között megújult formában folytatódik a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös, 2013-ban indult tematikus fesztiválja, amelynek középpontjába ez alkalommal nem egy ország, hanem egy város került.
Korszakzáró Mordái-buli az Urániában
A különleges „útonálló” rockot játszó Mordái együttes lesz pénteken este az Uránia crossover könnyűzenei sorozatának fellépője a Rákóczi úti filmszínházban. A banda frontemberét, Nóvé Somát kérdeztük ebből az alkalomból.
Rekord nézőszám az új helyszínen megrendezett MVM ZENERGIA koncerten
Hatodik alkalommal hívta életre az MVM ZENERGIA elnevezésű nagyszabású koncertet az MVM. Idén minden eddiginél több támogatói jegyet vásároltak a nézők. Új helyszínen, a Budapest Kongresszusi Központban ülve és online közvetítést nézve mintegy háromezer néző követte figyelemmel az egyedülálló kulturális programot. A legismertebb hazai zeneművészeket és változatos zenei műfajokat felvonultató koncert teljes jegybevételét idén is jótékony célra ajánlotta fel az MVM.
A gitár arcai – Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál és Verseny
Minden szempontból rendhagyó lesz az idei Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál és Verseny, amely a klasszikus gitárzene világának egyik legrangosabb nemzetközi eseménye.
A kamarazenekarozás atyjával nyitja új évadát az Anima Musicae
Az Anima Musicae Kamarazenekar szeptember 9-én kezdi új évadát a Nádor Teremben, a Vendégségben az Animánál sorozat nyitóestjével. Az esten Rolla János Kossuth-díjas hegedűművész lesz az együttes vezetője, aki az alkalomra Mozart kedvelt és kevésbé ismert műveiből válogatott.
Indul az évad a Fonóban
Két hét szünet után szeptember 2-án nyit a Fonó: pénteken már táncház, szeptember első hétvégéjén pedig a Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonja tölti be a házat. Szeptember közepén ismét megrendezik a Fonó Selection fesztivált, de a Táncházak éjszakája is feledhetetlen programnak ígérkezik.
Több mint háromezer gyermek vett részt a közösségi zenélésekben
Több mint háromezer hátrányos helyzetű gyermek tanulhatott zenét egy éven keresztül a Szimfónia Program – Mindenki szívében van egy dallam keretein belül, amely 500 millió forintos támogatásból valósult meg.
A mélységet keresem a dalban
Szilágyi Enikő Köszönet mindenért címmel magyar színészlegendák sanzonjaiból énekel vasárnap este az Uránia színpadán. Ha csak egy estére is, szeretné újra divatba hozni a sanzon műfaját, mondja a hosszú ideig Franciaországban élt színész-énekesnő. Erről beszélgettünk vele.
Magashegyi Underground a Várkert Bazárban
Másfél év kihagyás után a Magashegyi Underground újra színpadra lép szeptember 5-én Budapesten, a Várkert Bazár Öntőház udvarán.
Ingyenes szabadtéri koncerttel nyitja a szezont a BFZ
Ingyenes szezonnyitó koncertre vár mindenkit augusztus 25-én a budai Tabánban a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ).
Kultúrvízió – A Savaria Barokk Együttes koncertje
Kultúrvízió címmel vette kezdetét idén az Örökség Kultúrpolitikai Intézet új sorozata, melynek egyik kiemelt célja a magyar kultúra sokszínűségének bemutatása, a gazdag magyar kultúrkincs megőrzése, megismertetése.
ZenePark – A Zenélő Budapest záróeseménye
Augusztus 29-én búcsúznak a 2021-es évadtól egy egész napos záróeseményen, melynek a Millenáris ad otthont.
Kezdődik a 10 Nap Strand Fesztivál Balatonvilágoson
Kétszer öt napon át több mint száz koncerttel, művészeti programokkal, beszélgetésekkel és előadásokkal, strandos játékokkal és kalandokkal várja a közönséget a ma kezdődő 10 Nap Strand Fesztivál Balatonvilágoson a Club Aliga területén.
Kalákával és kuflikkal nyit a Puskin Kuckó
Az iskola- és óvodakezdéssel egy időben indul a Budapest Film családi programsorozata a fővárosi Puskin moziban. Szeptember 4-én és 5-én a Kuflik-film és a Kaláka érkezik a kuckóba.