könnyűzene
A könnyűzene és a jazz nagyjai
A kortárs könnyűzenei- és jazz-szcéna legjobbjai varázsolják el a közönséget október 5. és 21. között a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon. A művészek sorában olyan világhírű előadókat köszönthetünk, mint az izlandi Ólafur Arnalds, a francia szaxofonos és zeneszerző, Guillaume Perret, a 20 éve alapított Flat Earth Society vagy a hazai BJC Big Band.
Fesztivállal ünnepel az NKA
„Kultúra? Alap” – hangzik a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) szlogenje, amellyel, ahogy Lőrinczy György alelnök is elmondta, a fiatalok kíváncsiságát szeretnék felkelteni a minőségi kultúra iránt. Az alapításának 25. évét ünneplő NKA szeptember 23-tól október 17-ig várja az érdeklődőket országszerte a 25 év, 25 nap, 25 esemény című rendezvénysorozatára.
Új nemzetközi könnyűzenei elismerés
A hollandiai Eurosonic bejelentette az Európai Unió új, kortárs könnyűzenei díját: a Music Moves Europe Talent Awards (MMETA) létrehozásával új fejezet nyílik az európai könnyűzene történetében. A kezdeményezés célja a friss tehetségek támogatása, így ezentúl évente díjazzák azokat az előadókat, akik méltón képviselik Európa saját hangját.
Százmilliók a könnyűzenére
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Bizottsága az üres adathordozók után szedett jogdíjak NKA-nak jutó negyedéből 738 millió forintot javasolt a Hangfoglaló Program pályázatainak lebonyolítására, amelyet Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, az alap elnöke jóváhagyott. Ezzel a program működése alatt mintegy 3,5 milliárd forintot adhat a magyar könnyűzenének.
Sztárok és VR a Müpában
„A Müpa idén ünnepli 13. születésnapját, ez alatt az idő alatt pedig nemcsak itthon, hanem külföldön is fontos kulturális márka lett” – nyitotta meg Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója a 2018/2019-es évadot bemutató sajtótájékoztatót március 6-án. Az intézmény a következő évadban hazai és külföldi sztárfellépőkkel, 14 különböző bérlettel és egy különleges, 360 fokos VR (virtuális valóság) házbemutató-túrával várja a közönséget.
Sikerek a könnyűzenében
Idén kezdi meg negyedik évadát a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott Cseh Tamás Program, melynek célja a magyar könnyűzenei élet segítése. A kezdeményezés kilenc alprogramból áll, a legnagyobb érdeklődés még mindig az induló zenekari alprogramot övezi, melyre idén több mint 300 pályázat érkezett. Hogyan indult mindez? Milyen változások történtek négy év alatt? Cikkünkből kiderül.
Ünnepelt a Cseh Tamás Program
Három éve már, hogy létezik egy program, amely célul tűzte ki a hazai könnyűzene támogatását. Formációk, klubok, médiumok és még számos más, a zenei életben fontos szereplők számára biztosít anyagi forrást az elinduláshoz vagy a fejlődéshez. Ez a Cseh Tamás Program, melynek harmadik születésnapját ünnepelték a Budapest Music Centerben január 27-én a magyar kultúra napja alkalmából.