kortárs magyar irodalom
Néptáncelőadás kortárs irodalommal a kamaszkorról
A Fitos Dezső Társulat új előadása a kamaszlét határhelyzeteit, a kamaszokat foglalkoztató kérdéseket, bonyolult kapcsolatrendszerüket, a közösséghez, szülőkhöz való viszonyukat állítja középpontba.
Margóra teszik Nádas Péter és Spiró György húszéves regényeit
A Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál április 4. és 6. között újra a margitszigeti Kristály Színtéren várja az olvasókat. A Bartók Tavasz keretében, a Müpával közös szervezésben megvalósuló fesztivál idén rendhagyó módon helyezi középpontba a hagyományok és az innováció találkozását.
Veszprémi Szilveszter kapja az idei Sziveri-díjat
A fiatalon elhunyt vajdasági költő, szerkesztő emlékére alapított Sziveri János-díjat 2025-ben Veszprémi Szilveszter kapja.
Átadták az idei Baumgarten-emlékdíjakat
Bakos Gyöngyi, Földényi F. László, Hegedüs Vera, Németh Gábor, Rédl Zora, Schillinger Gyöngyvér, Solymosi Bálint, Szilágyi Ákos, Szilasi László és Tasnádi Edit vehette át idén a Baumgarten-emlékdíjakat, amelyeket január 29-én immáron hatodik alkalommal osztott ki a Gyümölcsöskert Irodalmi Egyesület – adta hírül a Litera.hu.
Elhunyt Szombathy Bálint író, képzőművész
Elhunyt Szombathy Bálint vajdasági magyar költő, író, képzőművész, az Új Symposion című folyóirat egykori szerkesztője – közölte vajdasági publikálója, a Forum Könyvkiadó kedden.
Keömley-Horváth Boglárka kapta idén a Petri-díjat
Idén tizenötödik alkalommal adták át a Petri-díjat. A díjazott kötetét megjelenteti a Magvető Kiadó, továbbá megkapja Bálványos Levente képzőművész alkotását.
Átadták Az Év Legsikeresebb Szerzője díjakat
Immár kilencedik alkalommal rendezte meg 2024. november 22-én a Magyar Napló Kiadó és a Magyar Írószövetség a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében a 2016 júliusában elhunyt Oláh János költő, író, kiadóvezető emlékét felidéző estet. A rendezvény során három kiadó adta át Az Év Legsikeresebb Szerzője díjat, megemlékeztek a Magyar Napló folyóirat újraalapításának 30. évfordulójáról, valamint kihirdették az Oláh János szerkesztői ösztöndíj idei nyerteseit.
Elhunyt Domonkos István József Attila-díjas vajdasági költő
A hírt ismerősei közölték a közösségi médiában kedden, és a hírt kiadója, a Forum Könyvkiadó is megerősítette.
Jánossy Lajos, Szűcs Teri és Sophie Aude kapja idén a Déry-díjat
A magyar irodalmi élet egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező szakmai elismerését a Déry Tibor Alapítvány évente ítéli oda. A kitüntetést ma adják át a díjazottaknak.
Hiányozni fogunk magunknak
Alighogy az idei Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon bemutatták Szöllősi Mátyás Fóbia című könyvét, máris a második kötet megjelenését várjuk.
László Noémi kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját
A Fiatal Írók Szövetsége kilencedik alkalommal adja át a kitüntetést, amelyet kizárólag adományokból alapítottak, és amelynek kuratóriumát a FISZ-tábor nulladik napjának mindenkori résztvevői alkotják.
Iréne Solà, Sofi Oksanen, Terézia Mora is érkezik az Őszi Margó fesztiválra
Október 10. és 13. között rendezik az Őszi Margó Irodalmi Fesztivált a Nemzeti Táncszínházban, a Millenárison. A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megvalósuló programsorozat idén is a külföldi és hazai kortárs irodalom kedvenceit hozza el, esténként pedig zenei-irodalmi esteken várják az érdeklődőket. A fesztivál keretében tizedik alkalommal adják át az év legjobb első prózakötetes szerzőjének járó Margó-díjat. A könyvbemutatók ingyenesen látogathatók.
Halász Rita Mély levegője a színpadon még fojtogatóbb
A sikerkönyvet most monodrámaként állították színpadra, amelyben a néző együtt hörög, szenved, majd lélegez fel Pálos Hannával.
Jelenleg törpeszindrómás világban élünk
Miklóssi Szabó Istvánnal a Holdanya unokája és az Apja fia című regényei apropóján beszélgettünk a jelen gyötrelmeiről és a jövőbeli lehetőségekről.
Hagyjanak minket játszani!
Új játszóhelyet nyit október közepén a Vígszínház. A Hegedűs Gyula utcai Víg Szalon lehetőséget teremt majd a találkozásra, beszélgetésre.
Mácsai Pál, Csuja Imre és Für Anikó is verset mond a kisföldalattin
Újra versek szólalnak meg a világörökség részét képző Millenniumi Földalatti Vasút állomásain: a kortárs és klasszikus költemények a három nyári hónap egy-egy hetén lesznek hallhatók a BKV és az Aranyhíd Polgári Egyesület együttműködésének köszönhetően.