Kovács Tamás

A Magyar menyegzővel nyitják meg a Tallinni Filmfesztivált

Káel Csaba Magyar menyegző című nagyjátékfilmje lesz az A kategóriás Tallinn Black Nights Film Festival (PÖFF) nyitófilmje. Az észt főváros 1997 óta működő filmes mustráján korábban olyan alkotók mutatkoztak be, mint Aki Kaurismäki, Roy Andersson, Lukas Moodysson vagy Paolo Sorrentino.

Kései koncertlemez a Korai Örömtől

Live ’98 címmel egy nemrég előkerült, korábban a zenekar által sem ismert koncertfelvétele jelent meg a Korai Örömnek. A Budapest Vinyl gondozásában most kiadott anyagot a Sziget fesztiválon rögzítették huszonhét évvel ezelőtt.

Horváth Csaba Úri murit csapott Székesfehérváron

Az évad első bemutatója a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadán az Úri muri, amelynek premierjét október 19-én tartották. Horváth Csaba újra Móricz-művet állított színpadra, ezúttal anyaszínházában, ahol a próza mellett erős hangsúlyt kaptak a fizikai színház eszközei.

Átadták a színház-, film- és táncművészeti Junior Prima díjakat

Öt fiatal művésznek ítélték oda 2024-ben a Junior Prima díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában Budapesten. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese adta át a csaknem ötven jelölt közül kiválasztott tehetségeknek csütörtökön.

Visszatértek a nézők a székesfehérvári Vörösmarty Színházba

Szikora János, a teátrum igazgatója az optimista jelzővel írta le a 2023/2024-es évadot.

Székesfehérváron is sikert aratott A király beszéde

A székesfehérvári Vörösmarty Színház december 16-án mutatta be az évad egyik legjobban várt előadását, David Seidler A király beszéde című darabját Bagó Bertalan rendezésében.