kultpol
Ötnapos fesztivállal nyílik meg az Operaház
Március 12-én gálakoncerttel, a következő két napon pedig Erkel Hunyadi László című operájának ősváltozatával, valamint MacMillan Mayerling című balettjével ünnepli az Operaház, hogy csaknem öt év után ismét felgördülhet a függöny a felújított Andrássy úti Ybl-palotában. A nagyközönség március 15-től látogatói túrákon is megismerkedhet a felújított intézménnyel.
Négy dokumentumfilm gyártására szavazott meg támogatást a Filmintézet
Balog Gábor, Borsody István, Novák András és Száraz Eszter rendezésében készülő dokumentumfilmek gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet. Portréfilm készül Kopp Mária orvos-pszichológusról és Várdai István világklasszis csellistáról, továbbá sorozat a Hungary Helps program tevékenységéről.
Négy intézmény, egy akarat
A Berzsenyi Dániel Megyei Hatókörű Könyvtár, a Mesebolt Bábszínház, a Savaria Szimfonikus Zenekar és a Weöres Sándor Színház a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szombathelyi csoportjával együtt március 19-én szolidaritási délutánt szervez az ukrajnai háború menekültjeinek és áldozatainak javára.
A Néprajzi Múzeum új épületének „zenehangjait” mutatjuk be a jövő évi Velencei Építészeti Biennálén
Megszólalhat-e egy modern épület? Az új Néprajzi Múzeum különleges épületdíszítő ornamentikája egy ilyen kreatív kísérletre ösztönözte az alkotókat, melyet a jövő évi Velencei Építészeti Biennále közönsége is láthat és hallhat majd.
Megnyílt a Bükki Csillagda
Mától látogatható a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság legújabb attrakciója, a Bükki Csillagda csillagászati és természetismereti látogatóközpont, ahol többek között planetárium, interaktív kiállítás, naptávcső és VR-küldetések is várják a látogatókat.
Nemzetközi kiállítással ünneplik az idén 120 éves halasi csipkét
Nemzetközi kiállítással, emlékéremmel, csipkealbummal és az Öltözetünk dísze a csipke című pályázattal is tisztelegnek Kiskunhalason az idén 120 éves halasi csipke előtt.
Átadták a Cziffra Fesztivál díjait
Díjátadóval és gálahangversennyel zárult vasárnap a Cziffra György Fesztivál. Az Életműdíjat idén Perényi Eszter hegedűművész és Lantos István zongoraművész kapta, Tehetség-díjjal jutalmazták Eszenyi Zsombor klarinétművészt és Berecz Mihály zongoraművészt, valamint három ifjú tehetséget is elismertek.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem is készen áll menekültek befogadására
A Színház- és Filmművészeti Egyetem is készen áll menekültek befogadására: az intézmény egyik saját ingatlanát ajánlja fel az Ukrajnából érkezők elhelyezésére.
Aki segíteni kíván, ne mulassza el! – Kozma Imre atya és Herczegh Anita asszony felhívása az ukrán válsághelyzetben
Felhívást tett közzé a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, Kozma Imre atya, és a köztársasági elnök felesége, dr. Herczegh Anita asszony, a szervezet jószolgálati nagykövete. Arra kérik az embereket, támogatásukkal csatlakozzanak a háború elől menekülő, annak következményeitől szenvedő embereket segítő szolgálathoz.
Az MTA-hoz került a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának gyűjteménye
A Magyar Tudományos Akadémiához (MTA) került letétbe a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának gyűjteménye, amely többek között a 19. és a 20. századi magyar zeneélet emlékeit, közöttük Dohnányi Ernő három értékes kéziratát, fotókat, hangfelvételeket, leveleket és plakátokat is tartalmazza.
Négy vidéki helyszínen rendezik meg az Országos Táncművészeti Fesztivál elődöntőit
A Táncpedagógusok Országos Szövetsége idén 31. alkalommal rendezi meg az Országos Táncművészeti Fesztivált: a vidéki elődöntőknek Miskolc, Oroszlány, Szekszárd és Makó ad otthont. A korcsoportos döntőkre májusban kerül sor, a legjobb amatőr táncegyüttesek az Erzsébetligeti Színház színpadán mérik majd össze tudásukat.
Kihirdették a 40. Magyar Sajtófotó-pályázat díjazottjait
Kihirdették a 40. Magyar Sajtófotó-pályázat díjazottjait. A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett pályázat legjobb munkáiból kiállítás nyílik, és évkönyv is megjelenik.
Pályázati tájékoztatókat tart kulturális szervezeteknek a Kreatív Európa Iroda
Februárban és márciusban két alkalommal várja tájékoztató eseményeire a hazai kulturális és kreatív szektor képviselőit a Kreatív Európa Iroda. Az érdeklődők többek között megtudhatják, hogyan pályázzanak sikerrel az Európai együttműködési projektek pályázati területen.
Zenei ismeretterjesztő képzést indít Sepsiszentgyörgyön a Liszt Intézet
Négy éven át tartó, évente tíz alkalmas zenei ismeretterjesztő képzést indít Sepsiszentgyörgyön a Liszt Intézet székelyföldi fiókszervezete.
Tanuljunk egymástól az V. Mesterségünk címere: múzeum szakmai fórumon!
Már lehet regisztrálni a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) 5. születésnapját ünneplő eseményére, melyet 2022. február 28-án hétfőn szerveznek meg online formában Tanuljunk egymástól! mottóval.