LGT
A Lemezjátszó Classic-sorozat vendége: Karácsony János
A Locomotiv GT 1975-ben megjelent, ma már klasszikusnak számító Mindig magasabbra című lemezéről fog mesélni Karácsony János, a zenekar gitárosa szeptember 24-én a Lemezjátszó Classic-sorozat következő estjén a fővárosi B32 Galéria és Kultúrtérben.
„Kócos kis ördögök voltunk" − Sztevanovity Dusán 75
Bár hatéves koráig csak szerbül beszélt, ma már az egyik legnagyobb magyar szövegíró. Az egykori Metró együttes Prima Primissima díjas tagja, Zorán és Presser szerzőtársa 75. születésnapját 10 kiemelkedő dalszövegével ünnepeljük.
LGT-slágerrel mondanak köszönetet magyar zenészek
A Locomotiv GT Neked írom a dalt című slágerének átdolgozásával mondanak köszönetet magyar zenészek mindazoknak, akik a koronavírus-járvány idején erőn felül dolgoznak.
Az igazán jó pillanatok összehoznak
A Neked írom a dalt, Presser Gábor egyik legnépszerűbb alkotása ihlette az Unicum filmjét, amely a közösen átélt élményeket állítja középpontba.
A legendás LGT-s
Karácsony Jánost alias Jamest senkinek sem kell bemutatni. Minden bizonnyal a legtöbben az LGT gitárosaként ismerik, ám aki az LGT-s idők előtt is követte a zenész pályáját, jól tudja, hogy a Generál együttes alapító tagja is. A Cseh Tamás Program Azok a régi csibészek című poptörténeti talkshow-sorozatának május 4-ei alkalmán őt faggatta Lévai Balázs újságíró, producer a RaM Colosseumban.
Frenreisz Károly a zenéről
Frenreisz Károly, a Skorpió együttes alapítója és frontembere mesélt a zenélés öröméről, aki többek között zenélt a Metróban, és alapító tagja volt a Locomotiv GT (LGT) zenekarnak.