Magyar Állami Operaház

Kossuth-díjas operaénekesek sztárestje Bretz Gábortól Tokody Ilonáig az Eiffel Műhelyházban

Gulyás Dénes, Lukács Gyöngyi, Kálmándy Mihály, Kolonits Klára, Komlósi Ildikó, Kováts Kolos és Sümegi Eszter is fellép az Eiffel Műhelyházban november 22-én a Kossuth-díjas operaénekesek közreműködésével megvalósuló Térj vissza győztesen című zongorás gálaesten. A műsor első felében az idei év kitüntetettje, Bretz Gábor lép fel önálló műsorral, míg a szünet után a fellépő énekesekkel Ókovács Szilveszter főigazgató is beszélget.

Kortárs inspirációkból készült az új Turandot

Hosszú idő után új rendezésben, két teljesen különböző karakterű befejezésben látható az Operában Turandot. Az előadás rendező-koreográfusa Barta Dóra.

Dénes István, Fokanov Anatolij és Lőcsei Jenő is az Operaház örökös tagjai lettek

Csányi János magánénekest és Kovács Béla klarinétművészt posztumusz emelték soraikba az örökös tagok, mellettük többek közt Pasztircsák Polina és Farkasréti Mária operaénekesek és Rajna Martin karmester munkáját is díjazta az Opera vezetése kedden, a Magyar Opera Napja alkalmából rendezett díjátadón az Operaház Medgyaszay termében.

Két befejezéssel mutatja be új Turandot-előadását az Operaház

Sümegi Eszter és Rálik Szilvia, valamint László Boldizsár és Yusif Eyvazov főszereplésével, a színpadra tíz év után visszatérő Gulyás Dénes közreműködésével viszi színre Barta Dóra Puccini Turandotját a Magyar Állami Operaházban.

A koreográfus, aki ötvözte a néptánc és a klasszikus balett elemeit

Ötven éve, 1974. október 30-án halt meg Harangozó Gyula Kossuth-díjas balett-táncos, koreográfus, aki számos koreográfiájában ötvözte sikeresen a magyar néptánc és a klasszikus balett elemeit, továbbá bebizonyította, hogy a tánc eszközeivel is kitűnően megformálhatóak a különböző karakterek.

Szcenírozott formában mutatja be Verdi Requiemjét az Opera

Brassói-Jőrös Andrea, Szántó Andrea, Kovácsházi István és Cser Krisztián főszereplésével mutatja be Tulassay Ádám színrevitelét november 2-án a Magyar Állami Operaház. Az Opera együtteseit Dobszay Péter vezényli.

Meghalt Dózsa Imre, a legendás táncművész, balettmester

Életének 83. évében elhunyt Dózsa Imre Kossuth- és Liszt-díjas táncművész, balettmester, balettigazgató és pedagógus, egyetemi tanár, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze.

Beszélni a mai napig nehezebben megy, mint énekelni

Süle Dalma operaénekes cinkostársi viszonyt ápol a szerepeivel és a közönséggel.

A Szentpétervári Kamaraopera nyitott a további együttműködésre a Magyar Állami Operaházzal

A sikeres budapesti vendégjáték után további együttműködésre is nyitott a Szentpétervári Kamaraopera a Magyar Állami Operaházzal. Erről Jevgenyij Maligin, a szentpétervári társulat igazgatója beszélt a hétvégi vendégjátékot követő hétfői sajtótájékoztatón.

Huszadik születésnapját ünnepelte a Georg Solti Akadémia

A Georg Solti Akadémia, amely az operaénekesek és az operaprodukciókon dolgozó zongoristák, énekmesterek és karmesterek számára nyújt kiemelkedő képzést, fontos szerepet játszik a nemzetközi operaélet utánpótlásának nevelésében – emelte ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter az akadémia alapításának 20. évfordulóját ünneplő gálaesten vasárnap a Magyar Állami Operaházban.

Ahol Nixon, Kissinger és Mao Ce-tung is dalra fakad

John Adams operája, a Nixon Kínában az Eiffel Műhelyházban mutatkozott be, ahol Almási-Tóth András rendezése izgalmasan ötvözi a zenét és a politikai történelmet.

Vámpírokat is hoz a Szentpétervári Kamaraopera az Eiffel Műhelyházba

Marschner A vámpír és Bizet Gyöngyhalászok című operái mellett gálakoncerttel mutatkozik be a Szentpétervári Kamaraopera október 18. és 20. között a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában.

Az Operaházban világsztárokkal ünnepli húszéves fennállását a Georg Solti Akadémia

Az elismert olaszországi bel canto nyári akadémia jelentős nemzetközi karriert építő egykori növendékei közül Aigul Akhmetshina, Freddie De Tommaso, Hera Hyesang Park és Paul Grant lép fel október 20-án a Magyar Állami Operaházban. A gálakoncerten közreműködik az Opera Zenekar, vezényel Kovács János.

Angelina Jolie mellett Budapest a főszereplő a Maria előzetesében

A zseniális és tragikus sorsú görög operaénekesnő, Maria Callas utolsó napjairól szóló Maria egyúttal Angelina Jolie színészi visszatérése is. A film nemrég megjelent első előzetesében Jolie mellett több budapesti helyszín is látható.

Eötvös Péter utolsó operájának előadása díjat nyert az International Opera Awardson

A legjobb ősbemutatónak választották az International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét. A rangos díjra tíz előadás közül választották ki a Magyar Állami Operaház Valuskáját.

José Cura: Amikor énekelek és rendezek, én vagyok a legrosszabb rémálmom

A világjáró argentin énekest, karmestert és zeneszerzőt, José Curát szinte hazavárja a magyar közönség: ősszel szerepformálási képességein túl rendezői működését is megfigyelhetjük. Interjúnkban arra is kíváncsiak voltunk, hogy van-e bármi köze egymáshoz Otellónak és Cavaradossinak. Jászay Tamás kérdezte őt.