magyar film
A Kolorádó Fesztiválon forgatta új filmjét Fabricius Gábor
A Prófécia című dokumentumfilm a Kolorádó Fesztivál területén és ideje alatt forgott, a helyszínen Z generációs fiatalok meséltek a gyermekkorukról és jövőképükről.
A Magyarázat mindenre fődíjat nyert Münchenben
A Müncheni Filmfesztivál fődíja, a CineMasters Award korábban olyan alkotókhoz került, mint Asghar Farhadi, Koreeda Hirokazu, Andrej Zvjagincev vagy Pong Dzsunho.
Vidnyánszky Attila filmre viszi Móricz Úri muriját
Vidnyánszky Attila rendezésében készül Úri muri, megazisten! címmel mozifilm Móricz Zsigmond regényéből. A Trill Zsolt, Schnell Ádám és Berettyán Sándor főszereplésével megvalósuló projekt mellett a legendás díszlettervező, Romvári József unokájának személyes hangvételű filmtervét is támogatja a Nemzeti Filmintézet.
Boldogságról filmezhetnek a gyerekek a Cinemira Videóversenyen
A Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál videóversenyt hirdet húsz év alatti fiataloknak, mert a szervezők hisznek abban, hogy az alkotás pozitív hatással lehet a fiatalok érzelmi jóllétére. A kezdeményezés mellé olyan neves művészek álltak, mint Puskás-Dallos Peti és az Azahriah-dokumentumfilmet is rendező Mazzag Izabella. A verseny témáit két gyerekbarát márka, a Lego és a Topjoy adta.
Megérkezett a Véletlenül írtam egy könyvet mozifilm előzetese
Bohém hangulatú előzetessel jelentkezett Lakos Nóra író-rendező és a Juno11 Pictures európai együttműködésben készülő, Véletlenül írtam egy könyvet című egész estés családi filmje.
Für Anikó és Vilmányi Benett anya-fiú duója is versenyez Karlovy Varyban
Beválogatták Mayer Bernadette Szemem fénye (Mommy Blue) munkacímű, személyes ihletettségű inkubátoros filmjét a Karlovy Vary-i filmfesztivál Works in Progress programjába. A Für Anikó és Vilmányi Benett főszereplésével készült alkotásban egy látását fokozatosan elvesztő nő és éppen apává váló fia kapcsolati dinamikájának felborulását követjük végig.
Két magyar rendező versenyez a londoni fesztiválon a legjobb elsőfilmes díjért
Az Oscar- és BAFTA-kvalifikáló londoni Raindance Filmfesztiválon Szeleczki Rozália filmje, a Cicaverzum, valamint Vermes Dorka alkotása, az Árni is versenyben van a legjobb első film, a legjobb elsőfilmes rendező és a legjobb főszereplő díjért.
Három magyar klasszikus a bolognai filmfesztivál programjában
Az Il Cinema Ritrovato fesztivál a restaurált klasszikus filmek nagyszabású seregszemléje Bolognában. A válogatásba három magyar film is meghívást kapott a Nemzeti Filmintézet kezdeményezésére: Kertész Mihály 1917-ben készült filmje, Az utolsó hajnal, A Pál utcai fiúk 1924-es némafilmváltozata, valamint Jancsó Miklós Szegénylegények című klasszikusa, a rendező halálának 10. évfordulója alkalmából.
Magyar dokumentumfilm nyert a kolozsvári nemzetközi filmfesztiválon
Indiai filmek kapták a kolozsvári 23. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) legfontosabb díjait, a dokumentumfilmes szekció fődíját Révész Bálint és Mikulán Dávid Kix című alkotása nyerte el – közölték vasárnap a szervezők.
Nepp József, a magyar Walt Disney
Kilencven éve, 1934. június 23-án született Csepelen Nepp József Kossuth-díjas rajzfilmrendező, a magyar mozgókép mestere. A magyar animációs filmművészet kimagasló alakjának nevéhez olyan figurák megálmodása fűződik, mint Mézga Géza, Gusztáv vagy Dr. Bubó.
Befejezték Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes barát forgatását
Befejeződött Enyedi Ildikó új filmje, a várhatóan jövőre mozikba kerülő Csendes barát forgatása. A színészek a németországi helyszínek után a dél-baranyai Ormánság fővárosának számító Sellyén, a helyi arborétumban gyűltek össze és álltak Pálos Gergely operatőr kamerája elé.
Katonai hadműveletről készít akciófilmet az Aranyélet rendezője
A Honvédelmi Minisztérium szakmai támogatásával különleges katonai hadműveletről készül akciófilm, amely 2025-ben érkezhet a mozikba. A film az Aranyéletet és a Köntörfalakat is jegyző Dyga Zsombor rendezésében, Dobos Tamás operatőrrel, Lajos Tamás producer irányításával készül. A fikción alapuló történetben magyar katonák hősiesen kiszabadítanak több száz embert egy háború sújtotta városból.
Ilyen lesz Bobby Ewing kalandja a magyar pöci-focival
A Juno11 Distribution forgalmazásában szeptember végén érkezik a mozikba Vékes Csaba, a Szia, Életem! író-rendezőjének romantikus, gombfocis sportvígjátéka, a Lepattanó, mely érzelmes és humoros történet az esendőségről, a szeretetről, a kitartásról, és tisztelgés egy fantasztikus magyar játék előtt. A film főszereplői: Scherer Péter, Derzsi Dezső, Waskovics Andrea, Rába Roland, Elek Ferenc, Mucsi Zoltán, és a Dallas Bobbyja, Patrick Duffy is feltűnnek a film előzetesében.
Magyarország lesz a díszvendég jövőre Annecyban
A világelső animációs filmfesztivál hétvégi záróceremóniáján bejelentették, hogy jövő júniusban a magyar animációé lesz a főszerep az Annecyi Nemzetközi Animációs Fesztiválon. A hazai animáció 110 éves jubileumát ünnepelve fókuszban lesznek a legnagyobb alkotók, műhelyek, élvonalbeli gyártók és nem kevésbé a legifjabb tehetségek.
Elkezdődött a Magyar Mozgókép Fesztivál
Az elmúlt év sikeres volt a magyar mozgókép ágazatában, csúcsot ért el a Magyarországon forgatott produkciók száma és az itt elköltött összegek is – mondta a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Káel Csaba szerdán Veszprémben, a Magyar Mozgókép Fesztivál, a MOZ.GO megnyitóján.
A pénz nem boldogít, mégis számtalan magyar film katalizátora
Egymillió fontos bankó, Egy krajcár története, Egy dollár, 300 000 pengő az utcán, Hét tonna dollár… címek az elmúlt 120 év filmterméséből.