Magyar Kultúra magazin
A sakk veszélyes üzem
Boronyák Rita szubjektív válogatásában olyan magyar filmeket ajánl, amelyek valamilyen formában foglalkoznak a királyok játékával, a sakkal.
Molière vagy amit akartok: humor a színpadon
A humor a Magyar értelmező kéziszótár meghatározásában a „szellemes tréfálkozásban megnyilvánuló, mélyről fakadó derű”. A színpadon sincs ez másként.
Maradt még öt-tíz évünk, amíg az emberek vásznon fognak filmeket nézni
Sakk, improvizációs színház, alkotótárs, alkotási folyamat, hibalista – Tóth Barnabás Oscar-shortlistes rendező-forgatókönyvíróval beszélgettünk.
Ambrus Attila: Amióta ezek a szerencsétlen föníciaiak kitalálták a pénzt, azóta csak a baj van vele
„Én nagyon egzakt csávó vagyok, amit vállaltam, azt betartom. Rabló is úgy voltam, hogy reggel nyolckor kiraboltam a bankot, és kilenckor ott voltam edzésen” – jegyzi meg Ambrus Attila, amikor próbálom kideríteni, milyen ember ő valójában.
Csak egyetlenegyet csináljatok: szívből játsszatok!
Az Európai Labdarúgó-szövetségnél figyelnek az ipolytarnóci egyetemi tanár, Sisa Tibor tudására is.
Tízéves a világ legszebb stadionja
Napfény csepeg a gerendákról, egy eltévedt fénycsík utat talál magának az aranykapuk alatt. Varázserdő sarjad napkeltére a betonból, csodaszarvasok ágaskodó agancsai kötik össze a földet és az eget. A tisztást ma csend lakja, csupán egy kisgyerek áll középen, nézi, miként születik a felhők mögül egy különös történet. Lopva lesem, ahogy az eltévedt fénycsík a szarvasokkal táncol, ahogy a varázslatos fák oltalmazó ágaikkal a tisztás felé kúsznak. A kisfiú hanyatt fekszik és a jövőről álmodik.
Gundel Takács Gábor: Pártot változtathatnak, de csapatot soha
Sokféle szerepben mutatja meg magát, de akad egyetlen jelző, amely kialakult róla az évtizedek alatt: hiteles.
Hogyan készül a focilabda?
Hogy alakult ki a focilabda szerkezete? Miből készültek a labdák a 19. században? Honnan tudható, hogy egy mai labda megfelelő munkakörülményeket biztosító gyárban készült vagy gyerekmunkások kizsákmányolásával?
Aranyeső és a harminc ezüstpénz
Mivel a pénz értéke közmegegyezésen alapul, a történelem során szinte bármi: kauricsigafüzér, malomkő, kés, toll, ásó vagy akár marha is lehetett.
A méhek és mi mindannyian egymásra vagyunk utalva
A méhek tömeges pusztulása oda vezethet, hogy a minőségi élelmiszerek kétharmada eltűnik az áruházak polcairól.
Szeretjük azt hinni, hogy védettebbek vagyunk a média hatásaival szemben, mint mások
Mi a különbség a híresség, a sztár és a celeb között? Hogyan lesz a valóságkonstrukcióból realitás? És miért hajlamosak az emberek a győztes csapathoz tartozni?
Lelkészből lett fesztiválok biztonsági főnöke, majd tanár
Sokáig volt a Sziget Fesztivál, a VOLT vagy a Balaton Sound biztonsági vezetője, aztán több mint negyed évszázad után abbahagyta a munkát, letette az adóvevőt. Hitről, teológusi és biztonsági főnöki pályáról kérdeztük Kókai-Nagy Viktort.
Velem lehet beszélgetni, és veled?
Anna néninek tátva maradt a szája a közértben, amikor közöltem, hogy velem lehet beszélgetni. Már legalább öt perce meredten nézte a kabátomon lévő sárga kitűzőt, amikor megszólítottam.
Egy apa-fia történet és két kivételes ember – Berecz Andrást és Berecz Istvánt kérdeztük
„Kivirult az én örömem zöld fája” – így is kezdődhetne az a történet, amelyet Berecz András mesemondó, népdalénekes és fia, Berecz István néptáncos, előadóművészek kapcsolatáról mesélnénk kívülállókként, látván ezt a korántsem szokványos apa-fiú viszonyt. Fontos kérdés ma is, hogyan lehet fiút nevelni, aki nem a „nagy fa árnyékában” nő férfivá.
A bevétel is fontos mutató, de a foci az összetartozásról szól
Katona András: A magyar futball sikerei azt mutatják, hogy ha az ember tényleg szereti, tesz érte, hisz benne, és akarja, hogy ez működjön, akkor működik.
Marco Rossi: A pályán csak úgy lehetsz sikeres, ha csapatban dolgozol
Minden Torinóban kezdődött. Itt fogta meg nagyapja, Gino papa Marco Rossi kezét, és vitte el hétévesen a Torino FC arénájába, a Stadio Filadelfiába.