Mark Knopfler

Augusztus 12-én történt

1982. augusztus 12-én hunyt el Henry Fonda, kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, aki legemlékezetesebb alakításait az Érik a gyümölcs, A halál ötven órája, a Volt egyszer egy vadnyugat és a Tizenkét dühös ember című filmekben nyújtotta, mindemellett egy színészdinasztia alapítójaként is tisztelhetjük, hiszen gyermekei – Peter Fonda és Jane Fonda –, valamint unokája, Bridget Fonda is követték a pályán.

Augusztus 12-én történt

1931-ben ezen a napon született Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, aki 1969-től 2007-ig vezette a Kossuth Rádión a Ki nyer ma? című legendás rádióműsort.

Több mint 8 millió fontért keltek el a Dire Straits sztárjának gitárjai

Több mint 8 millió fontért (3,6 milliárd forintért) keltek el szerdán egy londoni árverésen a Dire Straits együttest alapító Mark Knopfler gitárjai és erősítői – számolt be róla a BBC News csütörtökön.

Árverésre bocsátja „öreg barátait” Mark Knopfler

Mark Knopflernek, a Dire Straits frontemberének gitárjait bocsátják árverésre januárban Londonban.