Marlon Brando
Rekordrövid karrierből máig tartó legenda – 70 éve halt meg James Dean
Hetven éve, 1955. szeptember 30-án halt meg James Dean amerikai filmszínész, a kiábrándult „lázadó ifjúság” jelképe, egy nemzedék bálványa, az Édentől keletre, a Haragban a világgal és az Óriás című filmek főszereplője.
Július 1-jén történt
Marlon Brando kétszeres Oscar-díjas amerikai színész 2004-ben ezen a napon halt meg. A 20. század egyik legnagyobb hatású filmszínésze és sokak példaképe volt. Legismertebb szerepe A Keresztapa (1972) című filmben Don Vito Corleone megformálása volt. Vitathatatlan tehetsége ellenére, sokszor nem tanulta meg szövegeit, hanem improvizált vagy neki feltartott táblákról leste le, amit mondania kellett.
Hogyan lett a kis Sonnyból keresztapa? – Al Pacino 85
Április 25-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Pacino Oscar-díjas amerikai színész, aki vígjátékokban és bűnügyi filmekben egyaránt hiteles alakítást nyújtott, függetlenül attól, hogy a rabló-pandúr játszma melyik oldalán állt: tiszta lelkű rendőr, gyilkos, sőt Az ördög ügyvédje című thrillerben maga a sátán is volt már.
Április 3-án történt
2014-ben ezen a napon adták át a nagyközönségnek az újjáépített Várkert Bazárt. Az 1875–1883 között Ybl Miklós tervei alapján épült neoreneszánsz épületegyüttes eredetileg kereskedelmi funkciót töltött be, majd műtermek, kiállítások helyszínéül szolgált. A második világháborúban súlyos károkat szenvedett, 1961 és 1984 között pedig a Budai Ifjúsági Park működött a területén. A kormány 2011-ben döntött az életveszélyessé vált épületegyüttes rekonstrukciójának megkezdéséről.
Pofon és testvéri csók élő adásban: a tíz legnagyobb Oscar-botrány
Botrányoktól hangos a 2025-ös Oscar-szezon: először A brutalista mesterségesintelligencia-használatán akadt ki a szakma, majd az Emilia Pérez főszereplőjének korábbi, gyűlölködő tweetjeit kapta fel a sajtó. Nézzük meg, a korábbi években mi minden borzolta a kedélyeket!
Autóversenyzőként is sikeres volt az „új Brandóként” indult Paul Newman
Száz éve, 1925. január 26-án született Paul Newman Oscar-díjas amerikai színész, rendező, akit többek között Az ifjúság édes madara, A nagy balhé, a Pokoli torony, illetve a Bilincs és mosoly című filmekben láthattunk, és akit öt különböző évtizedben is aranyszobrocskára jelöltek.
Golden Globe-díjak: a külföld elismerései Hollywoodnak
A Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben helyi idő szerint január 5-én 82. alkalommal adják át a Golden Globe-díjakat, amelyek történetében megannyi érdekességet találunk.
Fontos társadalmi témákra reflektálnak a 6szín bemutatói
Karinthy Márton születésnapja előtt tisztelegve a 6szín ismét szeptember elsején nyitotta meg a 2024/2025-ös évadot. A terézvárosi színház folytatja küldetését: elsősorban olyan fontos társadalmi témákra reflektál előadásaiban, mint a másság elfogadása, az eutanázia megosztó kérdése, a függőségek vagy a transzgenerációs traumák.
Július 1-jén történt
Ma van az építészet világnapja. 2000-ben ezen a napon adták át a svéd és a dán fővárost összekötő Öresund hidat, anely a világ leghosszabb, autó- és vasútforgalmat is bonyolító, magában álló hídja.
Brandóval, Fondával és Pacinóval forgatott az érzelmes feszültség nagymestere
100 éve, 1924. június 25-én született Sidney Lumet tiszteletbeli Oscar-díjas amerikai rendező, a Tizenkét dühös ember, a Hálózat és a Serpico alkotója.
Az öntörvényű keresztapa: Brando 100
Utált szöveget tanulni, ám még életében legendává, példaképpé vált: pontosan száz éve, 1924. április 3-án született Marlon Brando, a 20. század talán legnagyobb hatású színésze.
Április 3-án történt
Ezen a napon született két olimpiai bajnok úszónőnk is. Székely Éva 1952-ben a helsinki nyári olimpián aranyat, 1956-ban Melbourne-ben ezüstöt nyert 200 méteres mellúszásban, Gyenge Valéria pedig 1952-ben aranyérmet 400 méteres gyorsúszásban.
Taps és megvetés – Elia Kazan Oscar-díjas filmrendező 20 éve hunyt el
Húsz éve, 2003. szeptember 28-án halt meg Elia Kazan, kora egyik legkiemelkedőbb és talán legvitatottabb filmrendezője. Mestermunkák sora került ki keze alól, ugyanakkor aktív részvétele az ötvenes évek kommunista boszorkányüldözésében élete végéig árnyékot vetett rá.
Ötvenéves minden idők legnagyobb gengszterfilmje, A Keresztapa
Fél évszázada mutatták be minden idők legnagyobb gengszterfilmjét, A Keresztapát. Az évforduló alkalmából Francis Ford Coppola digitálisan felújított filmklasszikusa világszerte visszatér a mozikba néhány vetítésre. Magyarországon csak a Cinema MOM-ban lesz műsoron, február 10-től egy hétig.