Mel Gibson
Nem játssza el újra Jézust James Caviezel
Bár korábban úgy tűnt, a 2004-es A passió után újra Jézus Krisztus szerepében láthatjuk az amerikai színészt Mel Gibson új, a feltámadás utáni bibliai történéseket feldolgozó filmjében, most azonban kiderült, hogy hamarosan új szereposztással fognak a gyártáshoz a készítők.
Rettenetes halált halt a rettenthetetlen William Wallace
Hétszázhúsz éve, 1305. augusztus 23-án végezték ki Londonban William Wallace-t, a skót függetlenségi háborúk hősét, akinek élete ihlette a világsikerű A rettenthetetlen című filmet, Mel Gibson főszereplésével.
Traumatológusként kezdte a pályáját a Mad Max rendezője
Március 3-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját George Miller ausztrál filmrendező, forgatókönyvíró és producer, az egyik legeklektikusabb filmes a világon, a Mad Max-sorozaton kívül a nevéhez fűződik Az eastwicki boszorkányok vagy a Táncoló talpak című Oscar-díjas animációs film is.
Január 3-án történt
„Mindenkit a gyümölcséről lehet felismerni, ahogy az írás mondja, és az én munkámból is ki lehet olvasni bizonyos dolgokat: az emberi jogoknak, az emberi méltóságnak és az emberi életnek a tiszteletét. Az életutamból kiderül, hogy az alapállásom idealista, egyben ökológiai.” Sólyom László jogász, az Alkotmánybíróság első elnöke, 2005 és 2010 között köztársasági elnök 1942-ben ezen a napon született.