mentorprogram
Nemzetközi színtéren is bizonyíthatnak a magyar divatmárkák
Lezárult a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) első magyar mentorprogramja; a résztvevő divatmárkák közül hatan már a nemzetközi mentorprogram tervezői között vannak. Eközben az MDDÜ következő magyar mentorprogramjára való jelentkezés is elindult.
Folytatódik az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramja
A mentorprogram évenként két zeneszerzőt és két karmestert fogad, akik közösen dolgoznak a program folyamán és később a karrierjük során is segíthetik egymás munkáját.
Mentorprogramot indított a Magyar Divat és Design Ügynökség
A programban tíz tehetséges magyar divattervező elismert hazai szakemberektől sajátíthatja el a márkaépítéshez szükséges tudást.
Alkoss, pályázz és tűnj ki!
Fiatal alkotóművészek számára igazi kihívást jelentenek a szakmai élet első lépései. Sokszor már a kezdeti érvényesülés szakasza is feltételekhez kötött. De hogyan érhetőek el az első sikerek pályakezdő művészek számára és milyen lehetőségek segíthetik tehetségük kibontakoztatását? Bemutatunk néhány aktuális lehetőséget, melyek inspirációs forrást jelenthetnek számukra.